Köszönjük, Linda! 2010.05.16.


Gabnai Melinda szezon közben érkezett, és példamutató odaadással és alázattal segítette az NBI egyik legfiatalabb csapatát akkor is, ha egyes mérkőzéseken csak epizódszerepeket kapott. Lindát a vele készült interjúban arra is megkértük, hogy összegezze fehérvári tapsztalatait, és búcsúzóul lássa el jótanácsokkal a csapattársait…

Szép virágcsokorral búcsúztattak el a meccs előtt, a pályán viszont sajnos nem igazán szép eredménnyel zárult fehérvári pályafutásod…

„Nagyon szerettem volna nyerni, ahogy mindenki. Mindig jobb érzés egy szép meccsel és győzelemmel búcsúzni, de sajnos ez most nem jött össze.“

Mi döntött a Dunaújváros javára?

„A rutin, és az, hogy sokkal érettebb a Dunaújváros. Ez apró dolgokban mutatkozik meg: pontosabban passzoltak, frissebbnek tűntek. Annak ellenére, hogy vezettek sokkal is, nem érzem, hogy nagyon sok lenne a két csapat tudása közti különbség. A rutin és a nyugodtság döntött. Minket nyomott jobban a tét.“

Szezon közben érkeztél Fehérvárra, melyik meccs marad meg a legszebb emlékként?

„Minden győzelem az volt. Az is jó volt, amikor a Fradit megvertük, hiszen annak mindig nagy a presztízsértéke. Az is, amikor a Siófokot, hiszen az nekem volt csapatom. Nehéz bármelyiket is a többi fölé emelni, sőt, még az újvárosi ikszet is jó eredménynek éreztem.“

Mik a terveid a jövőre?

„Kézilabdában már nem gondolkodom olyan nagyon; sajnos az életkorom behatárolja a lehetőségeimet. Azt nem zárom ki, hogy alsóbb osztályban fogok játszani, mert bár mindig azt hiszem, elvagyok kézilabda nélkül, aztán rájövök, hogy nagyon hiányzik. Ha hívnak valahova, meglágyul a szívem, és elmegyek! Próbálok már a civil életemre koncentrálni, de lehet, hogy NBI/B-ben vagy NBII-ben még előfordulok majd.“

Ez a rövid fehérvári visszatérés milyen szerepet kap pályafutásod egészét nézve, hiszen nyilván voltak ennél eredményesebb éveid is…

„NBI-ben játszani mindig nagy dolog szerintem, főleg akkor, ha az ember már abbahagyni készül, már évek óta nem ott játszik, és mindezek ellenére oda kerül. Mindenképpen megtiszteltetésnek érzem, hogy itt voltam. Természetesen már nem voltam nagyon meghatározó játékos, és mondhatni, voltak ennél jobb éveim, amikor fontosabb szerepem volt csapatomban, de ebben is voltak pozitívumok, amiket mindig próbálok megragadni. Ebben az volt a jó, hogy ennyi idősen mégiscsak a legfelsőbb osztályban játszottam. Ha azzal tudtam segíteni – ezek nagy szavaknak tűnnek – hogy szurkolok, vagy aki bizonytalanabb, azt bíztatom, illetve edzésen segítség vagyok, úgy gondoltam, ez mindenképp jó. Ha ezt a picit hozzá tudom tenni, akkor ezt teszem hozzá. Negatívum, hogy nem sikerült jobb helyen végeznünk, de egy sportolónak mindig a jó oldalát kell megragadnia a dolgoknak!“

Nagy tapasztalatod alapján búcsúzóul milyen tanácsot adnál az FKC fiatal játékosainak?

Ezt a tanácsot általában nem szeretik a játékosok, de sajnos kikerülhetetlen: nagyon sokat kell edzeni! Nem akarom, hogy ezt bárki félre értse, de kicsit alázatosabbnak kell lenni. Ezt nem azért mondom, mert ők nem azok, csak ha még alázatosabbak lesznek, akkor még többre vihetik. Ezenkívül önbizalom, önbizalom és önbizalom! Úgy gondolom, hogy ez szinte mindenkire ráfér. Aztán a kitartás. Giccsnek tűnő szavak, de ebből épül fel. Végezetül a pozitívabb szemlélet. Ez sajnos magyar „betegség”, lehet, hogy én sem tudok mindig pozitív lenni, de tudom, hogy olyannak kellene lenni. Nem szabad elkeseredni, ha valami nem sikerül, nem szabad hordozgatni magunkban órákig, napokig vagy hetekig. Egy sportolónak tudnia kell felállni, menni tovább, tudván, hogy ez lehet jobb. Fiatalokról van szó, így természetesek a hiányosságok, kicsit meg kell keményíteni a szíveket és lelkeket. A sportban az nyer, aki erősebb, sokszor csak lelkileg.“

fkc.hu
fotó: Horváth Gyula (a képen: Gabnai Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2005. december
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP