Edzői vélemények 2012.02.19.


Csaba a Csaba legyőzésével mutatkozott be a hazai közönségnek. Az Alcoa FKC szurkolói először láthatták a csapatuk kispadján Konkoly Csabát, aki a BB-Békéscsabai ENKSE elleni győztes meccsen debütált a Köfém Sportcsarnokban. Kovács Péter – aki épp a fehérváriak ellen aratta első sikerét békéscsabai edzőként – a második legsúlyosabb vereségét szenvedte el ebben a szezonban.

Kovács Péter, a BB-Békéscsabai ENKSE vezetőedzője:
 
Akárcsak az ősszel, amikor Ön került a Békéscsaba élére, az új edző által irányított,  nagyon lelkes hazai csapat került ki győztesen a párharcból. Mi volt az oka annak, hogy ma ennyire látványosan a Fehérvár akarata érvényesülhetett?

„Nagyon jól látja, és erre már a hét közben is felhívtam a lányok figyelmét, hogy ugyanez fog történni, ha nem akadályozzuk meg. Azon az októberi mérkőzésen nekünk mindenképpen nyernünk kellett, nem is lehetett mást elképzelni, hiszen csak egy pontunk volt addig. Most a Fehérvár majdnem ugyanebben a cipőben várta a mérkőzést; próbáltam felkészíteni erre a csapatot, de sajnos nem sikerült. Biztos voltam benne, hogy ha akaratban nem tudjuk felvenni a versenyt, akkor nem csak kikapunk, hanem nagyon jelentős különbséggel kapunk ki, mert tudtam, hogy a Fehérvár mindent meg fog tenni a győzelemért. Sajnos egyértelmű volt a mai vereségünk.“

A második félidő elején egy kettős emberelőnnyel sem tudtak élni, s talán ott dőlt el végleg a két pont sorsa...

„Igen, sikerült azt az előnyt kettő góllal elvesztenünk…“

A hazai pályán elért EHF kiesés kudarca mennyire lehetett benne még a fejekben?

„Nem hiszem, hogy ennek szerepe lett volna, ez már a múlt, két hete lejátszódott. Egyszerűen akaratban megvertek minket, mivel bután és fegyelmezetlenül játszottunk. Épp most néztem a statisztikát: 34 lövésből mindössze 6 gólt lőttünk, ami párját ritkítóan rossz. Motivációban és fegyelemben jelentősen többet kell nyújtanunk a folytatásban. Ne felejtsük el, egy játékos kivételével ugyanez a csapat verte meg a Ferencvárost. A női kézilabdában ez a nagy hullámzás szinte kivétel nélkül minden csapatnál jellemző, így lehet jövő héten ismét olyan játékkal fogunk előrukkolni, ami megint meglepetés lesz.“


Konkoly Csaba, az Alcoa FKC vezetőedzője:

Gratulálok fehérvári bemutatkozásodhoz! Számítottál ilyen könnyű győzelemre?

„Köszönjük szépen, ez a csapatmunka eredménye volt. Ekkora különbségre nem számítottam. Úgy gondoltam, és úgy készültünk egész héten, hogy azt a tempót és azt az akaratot, azt az érzelmi töltöttséget, amit kint Zajecarban tapasztaltunk a stábbal, azt mindenképp mentsük át a hazai bajnokikra, hiszen azzal visszakerülhetünk a klubvezetés által meghatározott célkitűzésekhez. Előre kell bocsátani, hogy ebben a munkában nem csak a mi, hanem Mihály Attila munkája is benne van. Azokra az alapokra kellett építenünk, és ez nagyon jól működött, enélkül nem bírták volna a lányok végig ezt a hatvan perc küzdelmet egy eredménykényszer alatt megvívott rangadón. Nagyon jól kezeltük a helyzetet, ötgólos előnyünket követően váltunk kicsit felszabadultabbá, maga a különbség végül kicsit nagyobb is lett, mint amennyi a két csapat között van. Ma védelem-kapuskapcsolatban ismét jók voltunk, ebből kifolyólag a Békéscsaba kissé kapkodóbbá vált, míg a mi támadásaink tudatosabbá váltak, azokat a területeket igyekeztünk megtámadni, amiket megbeszéltünk, és ezek hozták összességében azt az eredményt, hogy győztünk.“

A védekezés ma kimagaslóan jó volt, hiszen húsz gólt sem tudott elérni az ellenfél...

„Azt mondtam a lányoknak, hogy valami hasonlót tapasztaltam ma, mint amikor az egykori EHF-Kupa győztes csapat védekezett. Az ellenfél minden egyes váltására volt olyan agresszív védelmi megoldás, ami elvette a levegőt a jó lövősorral rendelkező Békéscsaba elől. Ez a csapat a magyar mezőnyben az egyik legjobb lövősorral bír, a Toskovics, Drávai, Glusica hármas olyan lövőerőt képvisel, ami ellen nagyon komolyan fel kellett készülnünk. Külön örömteli, hogy ezt a taktikai felkészültséget szinte maradéktalanul sikerült megvalósítanunk. A siker egyik fő alkotóeleme pedig a kapusteljesítmény volt: a 19 kapott gólban Szikora Melindának óriási szerepe volt.“

Mi lesz a program az elkövetkező napokban?

„A következő hét a tiszta munkáé lesz, tovább folytatódik az ismerkedés. Szeretnék edzőmeccset játszani a helyi fiú ifi vagy serdülőcsapattal csütörtök magasságában. Ezen felül egy erőfelmérőn veszünk részt kedden, szerdán kettő, csütörtökön egy, pénteken újra kettő edzésünk lesz, úgyhogy munkás hétköznapok jönnek, és készülünk a következő feladatokra.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2013. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP