A szünnap után, a 4. nap előtt 2009.12.09.


A keddi pihenőnap után szerdán és csütörtökön a középdöntő fennmaradó hét helye is gazdára talál. Válogatottunk először Norvégia ellen próbálhat meg az elmúlt világversenyeken elszenvedett vereségekért visszavágni, majd Japán lesz az ellenfelünk. Izgalmakban nem lesz hiány az A-csoportban sem, ahol még öten pályáznak a továbbjutásra.


Kicsi: Mondhatni, a mumusaink…

Siti Bea előzetese Magyarország – Norvégia meccshez

„Norvégia pillanatnyilag Romániához nagyon hasonló játékerőt képvisel. Szerintem a világon a legintelligensebb játékot évek óta a norvég kézilabdázás mutatja. Egyénileg, csapatként is a legjobbak. Taktikailag, technikailag és fizikailag is kimagaslóak, ráadásul még fejben is nagyon jók.

Néhány igazi klasszis hiányzik náluk jelenleg a keretből, mint Hammerseng vagy Nyberg, de így is 16 nagyszerű játékossal érkeztek a VB-re – Riegelhuthot például most választották az év kézilabdázójának. Az elmúlt világversenyeken rendszeresen megalázó vereséget mértek ránk, egyedül a sydney-i olimpia elődöntője kivétel ezalól; mondhatni, hogy igazi mumusaink!

Azt a politikát lenne célszerű ellenük is alkalmazni, mint Románia ellen: játszani egy felszabadult játékot, ahol megvalósítjuk önmagunkat a pályán. Ez nem lesz könnyű, hiszen nagyon jó analizáló rendszereik vannak, és igen jól fel tudnak készülni egy-egy csapat ellen, a játékosokat egyénileg is kielemzik. Mindenképpen bátran kellene játszanunk – csak az vezethet előre! Tisztelni kell persze valamelyest az ellenfelet, de hatvan percig menni kell, és majd kiderül, mire lesz elég, mennyire hagynak minket kibontakozni.“


Németország: Két „döntő“ egymás után

A „halálcsoport“ az egyetlen a négy közül, ahonnan még senki sem kvalifikálta magát a középdöntőbe. A csoport kiegyensúlyozottságából adódóan mind az öt továbbjutásra esélyes csapat számára „gyilkos“ mérkőzések következnek szerdán és csütörtökön.

Németország hétfőn Brazília ellen aratott győzelmével lépéselőnybe került, de Rainer Osmann szövetségi kapitány rögtön a mérkőzés után óvatosságra intett. „40-45 percig jó kézilabdát játszottunk, de a többi nem volt rendben; az ilyen végjáték számomra elfogadhatatlan. A csoportban olyan szoros lehet a konstelláció, hogy minden gólnak jelentősége lesz.“

Pedig a németek már egyszer drága tanulópénzt fizettek azért, hogy a hajrában kiengedtek. Dánia ellen 26-23-as vezetésről szenvedtek 26-27-es vereséget. „Csak éjjel fél háromkor kapcsoltam le a lámpát, és még időbe tellett, amíg elaludtam.“ – árulta el a csapatkapitány Nina Wörz.

A 16 góljával eddig legeredményesebb német játékos, a Sabrina Neukamp arról beszélt, hogy számukra két „döntő“ következik Svédország és Franciaország ellen. „A középdöntőbe vezető úton két nagyon nehéz mérkőzés áll előttünk. A három meccs utáni pihenőnap nemcsak nekünk jött jól, hanem az orvosi stábunknak is.“ – nyilatkozta a ProVital Blomberg-Lippe jobbszélsője.

Hasonló cipőben jár Brazília is, annyi különbséggel, hogy a dél-amerikaiak jelenleg egy győzelemmel állnak, és abban bíznak, hogy a dánok és a kongóiak legyőzése esetén hat ponttal továbbjuthatnak. „Tudjuk, hogy nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen.“ – nyilatkozta Adriana do Nascimento Lima, aki szerint nem történhet meg velük mégegyszer, hogy hét góllal elengedik az ellenfelüket, és csak az utolsó negyedórában kezdenek el kézilabdázni – ahogy ez a svédek és a németek ellen végzetesnek bizonyult a számukra.

Az A-csoport hátralévő mérkőzései:

FRA-CGO
BRA-DEN
SWE-GER

CGO-BRA
GER-FRA
SWE-DEN


Ajánló

Digisport
09:25-11:00 Kína – Spanyolország (élő)
12:00-13:55 Magyarország – Norvégia (élő) 
13:55-15:30 Svédország – Németország (élő)
15:30-16:45 Brazília – Dánia (felvételről) 
18:45-20:00 Magyarország – Norvégia (összefoglaló)

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. július
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP