„Nagyon tetszett a küzdés és a szív“ 2014.05.18.


Mihály Attila (2011), valamint Konkoly Csaba (2012) után idén a Pål Oldrup Jensen és Siti Bea alkotta edzőpáros is öt győzelmet aratott a Fehérvár KC csapatával a középházi rájátszásban. A pénteki, Békéscsaba elleni mérkőzést, melynek megnyerésével az FKC az ötödik helyen zárta a bajnokságot, Siti Bea értékelte.

„Végig fej-fej melletti csata volt, mely során gyakorlatilag mi mentünk az eredmény után a mérkőzés nagyobb részében. Nagyon örülök, hogy a csapatnak volt tartása, és ennek köszönhetően meg tudtuk fordítani a meccset.“

Milyen pozitívumokat láttál a meccs során, és miben volt hiányérzeted pénteken?

„Nagyon fontos volt a meccs ilyen kimenetelében, hogy a második félidőben [Kiss] Évi kapusteljesítménye és Pumi [Tilinger Tamara] átlövései is jók voltak, valamint a beállós játékunk nagyon nagyot javult. Az első félidőben még eléggé eltakarták [Mayer] Szabinát, de a szünet után jól megjátszhatóvá vált, valamint a szélen [Azari] Fruzsina is tudott segíteni a csapaton, és [Siti] Esztikének is jó megoldásai voltak. [Becséri] Kittike a kettes védekezésben kimondottan jól megoldotta Nikolayenko elleni feladatát, és támadásban is belőtte a helyzetét, nagyon hasznos tagja volt a csapatnak. Ő szinte alig kapott idén lehetőséget, és ilyen helyzetben nem könnyű jól helytállni, de neki abszolút sikerült.

Amik nem tetszettek: védekezésben elég komolyan meggyűlt a bajunk Walfisch Mercédesszel, és a balszélt nem használtuk ki elég jól, valamint nem mindig éreztem kellően élesnek a csapatot, így nem volt túl sok gyors indításunk.
 
Mindennel együtt nagyon tetszett az a küzdés és szív, ahogy [Emberovics] Míra hiányát megpróbálták pótolni a lányok, Csibe [Kazai Anita], [Horváth] Betti és [Hajduch] Csenge maximálisan odatették magukat a hármas poszton védekezve, hogy Míra erényeinek hiányát valahogy kompenzálni tudjuk.“

Az egész idényre gondolva mennyire lehettek elégedettek?

„Nagyon jól szerepeltünk az EHF-kupában, ami csak másodperceken múlt, hogy még szebb legyen, így viszont emiatt ambivalensek az érzéseink még akkor is, ha előzetesen kevesen gondolták volna, hogy ekkora esélyünk lesz döntőbe kerülni. A Magyar Kupa szereplésünk hosszát a Győr útjába kerülésünk meghatározta. A bajnoki szereplés az, amiben nem tudtuk elérni az előzetes célkitűzésünket, az 1-4. helyek valamelyikét. Talán erre még nem voltunk elég érettek, nekünk is kellett idő Pållal [Pål Oldrup Jensennel], mire megtaláltuk a leghatékonyabb védekezésünket. Sajnos mire ez meglett, néhány meccs elment, és azok a pontok hiányoztak a végelszámolásnál. Mivel a csapat nagy része együtt marad, bízom benne, hogy ennek az évnek a tapasztalatait és a kialakult párkapcsolatokat tovább fejlesztve a következő idényben profitálni tudunk ebből a szezonból.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2021. január
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP