Kevesebb eladott labda, több fault 2012.11.16.


A Siófok KC-vel szemben az utolsó percekre állt be Németh Kriszta, és azóta folyamatosan egyre nagyobb feladatot kap edzőitől. A szerdai, Váci NKSE elleni, győztes kupamérkőzésen újból roppant hasznos munkát végzett a Fehérvár KC 21 éves átlövője, aki a védekezés egyik oszlopa volt, és kétszer is bevette a vendégek kapuját.

„Hihetetlenül koncentráltan játszottunk egész meccs alatt, a védekezésünk nagyon jól összeállt, támadásban pedig türelmesek voltunk. Próbáltunk minél kevesebb labdát eladni, és minél többet faultolni.“

Edzőtök mire hívta fel előzetesen figyelmeteket a váciak játékával kapcsolatosan?

„Arra, hogy egy nagyon gyors csapat, figyeljünk a közbelövéseikre, valamint a beállós körül roppant fontos a védekezés, mert szinte minden figurából őt keresik.“

Triscsuk Kriszta már jó ideje nem játszott, de korábban volt róla szó, hogy talán a Vác ellen visszatérhet. Mikor lett biztossá, hogy ma sem vállalhatja a játékot?

„Mi már hetek óta ezzel a tudattal készültünk, azt mondták csak az EB-re lesz 100%-os állapotban, így addig is nekünk kell megoldanunk a dolgokat.“

Nagyon sok lehetőséget kaptál ma, védekezésben szinte végig pályán voltál, mennyire vagy elégedett magaddal?

„Sosem vagyok az, úgy hiszem, az baj is lenne, ha elégedett lennék. Mindig igyekszem fejlődni és tanulni. Úgy érzem, ma valamelyest sikerült megmutatnom, hogy mit tudok, de egyúttal az is látszott, melyek azok a területek, ahol fejlődnöm kell.“

Volt-e olyan időszaka a mérkőzésnek, ami különösen fontosnak bizonyult?

„Talán a második félidő elején, amikor növelte előnyét a Vác, nagyon fontos volt, hogy gyorsan összeszedjük a védekezésünket. Ez amint sikerült, a kapuban [Szikora] Melinek is nagyobb lett az önbizalma, egyre több labdába tudott belenyúlni.“

Most egy ideig nem láthatunk Titeket tétmeccsen, hogyan alakul számotokra az elkövetkező időszak?

„Másfél hét szünetünk lesz, már a holnapi napot [csütörtök] is megkaptuk pihenőnapnak. Legközelebb hétfőhöz egy hétre találkozunk újra.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2022. december
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP