„Óriási megtiszteltetés“ 2016.01.20.


A két, múltheti debütáns közül ezúttal Hudra Enikő osztotta meg velünk az élményeit. A Fehérvár KC serdülő korú irányító-átlövője 15 évesen és 101 naposan mutatkozott be a felnőtt NBI-ben, ezzel a szintén 2000-es születésű Utasi Lindával a klub legfiatalabb élvonalbeli játékosaivá váltak, átvéve ezt a rekordot Leiner Bernadettől, aki ugyancsak ebben a szezonban kapott szerepet a felnőttek között.

„Nagyon izgultunk, és az utolsó négy percben, amikorra a felnőttek már komoly előnyt szereztek, mi is pályára kerülhettünk. Ennek természetesen hihetetlenül örültünk, óriási megtiszteltetés ez, a családom is nagyon büszke volt.“

Mennyire volt érezhető a különbség a felnőtt mezőny és az utánpótlás meccsek színvonalában ez a rövidke idő alatt?

„Ezen a meccsen az a speciális helyzet adódott, hogy a Mosonmagyaróvár csapatában is többnyire olyan fiatal, juniorkorú játékosok voltak bent, akik ellen már sokszor játszottam. Ami igazán más volt, az a mérkőzés hangulata, nagy élmény volt.“

Hogyan tudtátok meg, hogy tagjai vagytok az utazókeretnek? Egyáltalán a felnőtt csapat miként fogadott Titeket?

„A meccs előtti hét elején szólt [Virincsik] Anasz, hogy egyikünk menni fog, mert [Bandelier] Bibinek gond van a bokájával. Végül, mivel [Emberovics] Míra is lesérült, mind a kettőnknek jutott hely. Néhány hete kapcsolódtunk be a felnőttek edzéseibe, akik nagyon befogadóak voltak, és kedvesek. Nagyon sokat segítettek a figurák elsajátításában.“

Miként tudjátok összeegyeztetni az edzésmunkát a tanulással?

„Ezen a héten kedden és csütörtökön edzünk a felnőttel, múlt héten több edzésen vettünk részt, ez hétről-hétre változó. A többi napokon az utánpótlás edzéseken dolgozunk. Elég sokat hiányzunk az iskolából, nehéz pótolni a lemaradásokat, de szerencsére jól megy eddig a kézi és a tanulás összeegyeztetése, remélhetőleg a továbbiakban is megoldható lesz.“

Mekkora motiváció a további kemény munkára az, hogy ilyen fiatalon bemutatkozhattál a legmagasabb osztályban?

„Mindenképp nagyon motivál. Reméljük, lesz majd lehetőségem további perceket a pályán tölteni, és nagyon szeretnék gólt is szerezni, több jó megoldással hozzájárulni a csapat sikeréhez.“


A Fehérvár KC legfiatalabb debütálói:

1. Hudra Enikő: 15 év 101 nap (bemutatkozás: 2016.01.14-én a Mosonmagyaróvár ellen)
2. Utasi Linda: 15 év 209 nap (bemutatkozás: 2016.01.14-én a Mosonmagyaróvár ellen)
3. Leiner Bernadett: 16 év 124 nap (bemutatkozás: 2015.09.01-én a Budaörs ellen)
4. Kaszás Ivett: 16 év 132 nap (bemutatkozás: 2009.02.25-én a Vác ellen)
5. Kuhinkó Vivien:  16 év 167 nap (bemutatkozás: 2010.01.03-án a Vác ellen)
6. Trimmel Brigitta: 16 év 212 nap (bemutatkozás: 2006.01.27-én a Békéscsaba ellen)
7. Tápai Szabina: 16 év 224 nap (bemutatkozás: 2002.09.11-én a Vác ellen)
8. Becséri Kitti: 16 év 256 nap (bemutatkozás: 2009.09.12-én a Vác ellen)
9. Zsigmond Vivien: 16 év 278 nap (bemutatkozás: 2009.02.25-én a Vác ellen)
10. Tilinger Tamara: 16 év 324 nap (bemutatkozás: 2006.01.04-én a Vasas ellen)

fkc.hu, Mátyus István
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2022. szeptember
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP