Edzői nyilatkozatok 2012.09.02.


Pål Oldrup Jensen és Ökrös Csaba először dirigálta csapatát tétmérkőzésen a Fehérvár KC – BB-Békéscsabai ENKSE bajnokin. A fehérváriak norvég mesterének elmondása alapján már régen volt ennyire izgatott, mint a meccs előtt, de nagy örömére szolgált, hogy tanítványai olyan eredményt értek el, ami felülmúlta a várakozásait. Ökrös Csaba szerint már a második félidő elején eldőlt a mérkőzés.

Ökrös Csaba, a BB-Békéscsabai ENKSE vezetőedzője:

„Az első félidő közepe, vége volt az, amikor elbizonytalanodást éreztem csapatomon. Ez volt az első jel arra, hogy akár baj is történhet. Egyszerűen a gyors indításokból nem úgy ment a labda, ahogy szerettem volna, és ahogy gyakoroltuk, a Fehérvár viszont folyamatosan élt ezzel az egyedi, norvég iskolára jellemző, kilencesre ívelt labdákkal, aminél hiába ér vissza a védő, mivel háttal van a kapunak, nagyon nehéz megszereznie. A kapusokra hozott szabály miatt a kapusok nem nagyon mernek kilépni, így az ellenfelünk rengeteg gólt szerzett ebből. A végelszámolásnál ezek a gyors indításos gólok nálunk nagyon hiányoztak. A felállt fal ellen két komoly átlövőnkre helyeztük a hangsúlyt, de Szikora Melinda ráérzett, és meg tudta állítani ezeket a lövéseket. Rengeteg technikai hibánk volt, így a második félidő elejétől nagyon kevés sanszunk maradt. Még nagyon sokat kell gyakorolnunk, ezt a mai meccs is megmutatta.“

Következő ellenfeletek a Debrecen. Mi a cél arra a meccsre?

„Győzelem minden áron! Otthon kell tartanunk a pontokat!“


Pål Oldrup Jensen, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„A védekezés tekintetében nagyon jó meccset játszottunk. A lányok végigharcolták a mérkőzést, és úgy éreztem, hogy ez a meccs előrehaladtával egyre nagyobb önbizalmat adott nekünk. Nagyon lényeges volt, hogy a lányok fegyelmezettek voltak, és végrehajtották azt, amit megbeszéltünk, és amit előre elterveztünk.“

8-7 után sorozatban négy gólt szereztünk, és nem is engedtük ki ezt követően az irányítást a kezünkből. Mik voltak a legfontosabb tényezői a nagy előny kiharcolásának?

„Jó védekezés, kemény munka és fegyelem jellemezte a játékunkat, és segített bennünket abban, hogy megnyugtató előnyre tegyünk szert.“

A lányok mennyire feleltek meg tegnap az elvárásaidnak?

„Minden elvárásomnak megfeleltek tegnap, nem is álmodtam arról, hogy a Békéscsabát nyolc góllal legyőzzük. Jó csapat az ellenfelünk, akik az egész szezon folyamán harcban lesznek velünk – azaz a több helyen is megváltoztatott játékrendben játszó csapatunkkal, amelyiknek még sok munkával tovább kell javulnia – így a látottak felül is múlták az elvárásaimat.

Mennyire volt különleges az első külföldi bajnokidat edzőként megélni és megnyerni?

„Különleges érzés volt, már jó ideje nem izgultam ennyire mérkőzés előtt. A kommunikációs helyzet, játékrend, elvárások, szurkolók – minden új volt számomra. Természetesen bíztam a győzelemben, de hogy azt így érjük el, azt még csak nem is reméltem. A lányok és klubunk miatt is nagyon örülök a győzelmünknek. Most ez a sikerélményt jól kell tudnunk használni; ebből merítve kell a szorgalomra, fegyelemre és az örömre építenünk az önbizalmunk további növelését. Ez a meccs azonban már történelem; a következő feladat, a Vác elleni mérkőzés számít mostantól!“


„We played a really good match in defence. The girls were fighting throughout the whole game and I was feeling that this gave us more self-confidence as the match developed. It was important that the girls were disciplined and did what we had discussed and planned upfront.“

After 8-7, we scored 4 in a row and never lost the control over the match. What were the crucial factors in building the big lead?

„It was the good defence, hard work and discipline that characterized our game and helped us to build a comfortable advantage.“

How much did the girls fulfil your expectations yesterday?

„They fulfilled all my expectations yesterday. I have never dreamt about beating Békéscsaba by 8 goals. We met a good team that will be fighting with us all season long and for us – who has changed some parts of our play and still have a lot of hard work to do to improve further – so it was more than what I expected.“

How special it was to you to coach and to win your first league game abroad?

„It was special and I think I haven‘t been that nervous before a game for a long time. New settings with communications, playing systems, expectations, fans – everything was new. Of course, I was hoping for a victory, but achieving it like this I have never had expected. I‘m very happy for the girls and the club also. Now, we have to use this feeling of success in a good way and to continue to build self-confidence through hard work, discipline and joy. This match is history now; it is the next task, the match at Vác that counts.

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. február
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP