„Magyar” csapat a Bundesliga II-ben 2009.06.24.


Németországban, de magyarok között folytatja a pályafutását Lévai Zsófia. A Fehérép Alcoa FKC nőikézilabda-csapatának jobbátlövője a másodosztályú TuS Metzingen csapatához szerződött, ahol Rottné Tóth Edina egyszerre lesz vezetőedzője és játékostársa, de érkezik az ex-cornexis kapus, Bartek Piroska is.

A német nőikézilabda-bajnokság másodosztályának déli csoportjában szereplő (legutóbb nyolcadik helyezést elérő) TuS Metzingen három magyart – a volt válogatott Rottné Tóth Edinát, mint játékos-edzőt, valamint két egykori fehérvárit, a feljutó Sindelfingentől érkező Bartek Piroskát és Lévai Zsófiát – szerződtetett a következő szezonra.

A klub vezetőinek nem titkolt célja, hogy Metzingen pár éven belül ne csak az outlet-kiskereskedelem németországi központjaként – ötven világmárka "Factory Outlet Store"-ja vonzza a vásárlókat bel- és külföldről egyaránt – hanem a nőikézilabda-csapat sikerein keresztül is hírnevet szerezzen magának.

"Nagyon örülünk, hogy Zsófi úgy döntött, nálunk folytatja a pályafutását, mivel így nemcsak egy tehetséges balkezes lövővel, hanem egy nagyon szimpatikus és kedves játékossal is erősödtünk, aki rögtön kellemes benyomást tett a klub vezetőire és a játékostársakra. Zsófi már az első telefonbeszélgetésünkkor mondta, hogy számára a legfontosabb feltétel, hogy a kézilabda mellett tanulásra is legyen lehetősége. Ez jól megoldható, mert naponta egy edzésünk van, mely este nyolckor kezdődik. Ráadásul itt még egy idegen nyelvet is meg fog tanulni." – nyilatkozta Rottné Tóth Edina, aki a rivális HSG Bensheim csapatától érkezett a Stuttgart melletti, húszezer lakosú kisvárosba.

A tréner irányításával a Metzingen már az elmúlt héten megkezdte a felkészülést az új szezonra, de Zsófi csupán hétfőtől kapcsolódott be a hathetes munkába, mely két hét szünetet követően folytatódik majd augusztusban.

A világ talán legerősebb másodosztályú bajnoksága két, egyenként tizenkét-csapatos csoportból (északi és déli) áll, amelyekből az első négy-négy helyezett kerül majd a rájátszásba, ahol kieséses, oda-visszavágós rendszerben dől el, hogy ki lesz a két feljutó. A német második vonal színvonalára jellemző, hogy nyártól például a litván válogatott Ruta Latakaite (Mainzlar) és a spanyol Itxakóval spanyol bajnokságot és EHF-kupát nyert román Cristina Mihai (HSG Bad Wildungen) is a Bundesliga II-ben szerepel.

fkc.hu és origo.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. július
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP