Ifik: Továbbra is 100%-osan 2010.05.07.


Hivatalosan az 5. fordulóbeli, valójában a rájátszás negyedik mérkőzését játszotta ma az Alcoa FKC ifjúsági csapata, és ahogy az eddigi három találkozón, úgy ezúttal az ASA-Consolis-HNKC ellen is megszerezte a két pontot Rezsnyák Csaba együttese, mely már holnap a Váci NKSE elleni idegenbeli meccsen bebiztosíthatja a bajnoki ötödik helyét.

NBI ifjúsági bajnokság, rájátszás 5. forduló:
Alcoa FKC – ASA-Consolis-HNKC 37-31 (19-15)
Köfém Sportcsarnok

FKC: Dancs, Cziráky (kapusok), Kaszás 15 (6), Kuhinkó 4, Németh K. 4, Németh N. 3, Várkonyi 3, Gazdag 2, Gorza 2, Kerekes 2, Szemerey 2, Halász, Sinka, Vajda. Edző: Rezsnyák Csaba.

Rezsnyák Csaba, az Alcoa FKC ifjúsági csapatának edzője: „Nehezen indult a mérkőzés, sokat kapkodtunk, a védekezésünk akadozott, csak az első félidő végére rendeződött a játékunk. A meccs végjátékában aztán felőröltük az ellenfelünket, a jó védekezésnek köszönhetően egyre többször tudtunk indulni, és így sikerült nagyobb különbséget kialakítanunk. A csapatomnak gratulálok a győzelemhez és mérkőzés második felében mutatott küzdéshez!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. augusztus
HKSzeCsPSzoV
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP