A képzésen a hangsúly 2010.09.02.


A bajnoki rajt egyúttal az utánpótlás-csapatok számára is a tétmérkőzések sorozatának a kezdetét jelenti. Az Alcoa FKC ifjúsági csapatánál Németh Gábor személyében a játékosokat jól ismerő, nagy tapasztalattal rendelkező szakember vette át az edzői feladatokat. Gábort a felkészülési időszak alatt szerzett benyomásairól kérdeztük…

„Egy fegyelmezett társaságot kaptam, bárhol előforduló apróbb hibákkal, hiányosságokkal, amit érzésem szerint nem lesz nehéz kiküszöbölni. Az az alapcélom, hogy egyénileg segítsek a fiataloknak, és képesek legyenek egy-két éven belül ütőképesen odakerülni az első csapat keretéhez.“

Mennyire voltál képben az ificsapattal, mielőtt elvállaltad a felkérést?

„Mondhatom elég jól ismertem, hiszen szinte valamennyi tavalyi mérkőzésüket láttam, talán csak az ország legtávolabbi városaiban nem voltam ott.“

Mekkora volt a kicserélődés a keretben a szokásos évváltás miatt? [Az ificsapatban idén 1991. január 1. után született játékosok játszhatnak a bajnokságban –szerk.]

„A generációváltás már tavaly elkezdődött, volt egy kis rés az utánpótlásunkban, kevés 90-es és 91-es játékos volt a tavalyi keretben, zömében 92-es és 93-asok alkották a keretet, így idén nem igazán változott a csapat összetétele „kiöregedés” miatt. Mindössze egy kislány követett engem Veszprémből az ifjúsági csapathoz, bár igazából tőlem teljesen függetlenül, már jóval korábban döntött az onnan való távozás mellett, itt szívesen láttuk. Ő épp a már említett hiányt hivatott betölteni, 91-es születésű. További új embereket nem is szándékoztunk hozni.“

Mire lehet képes a csapat az előttünk álló idényben?

„Azt kértem elnök úrtól, [Balássi] Imrétől, ne az eredményességen, hanem azon munkálkodjunk, hogy abszolút módon dolgozzunk az első csapat alá. Az legyen fontos, hogy azok szerepeljenek jól, akik ott játszanak, és ennek rendeljük alá a mi szereplésünket. Mindazonáltal a középmezőnyt megcélozhatjuk, hetedik hely plusz-mínusz egy tűnik reálisnak. Alapvetően nem azt tartom fontosnak, hogy mi jól szerepeljünk, hanem évről-évre tudjunk legalább egy embert adni az első csapat keretéhez. Ha így lesz, akkor nem dolgozunk rosszul.“

Melyik poszton áll legjobban az FKC utánpótlása?

„A legnagyobb tolakodás szélső poszton van, balszélen. Azt hiszem, leghamarabb ebben tudunk előre lépni. Kicsit hiányosnak érzem ugyanakkor a beállós és az átlövő-posztot, itt nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy utolérjük magunkat.“

A felnőtt keretnél számításba vett játékosok mennyire tudnak részt venni az ificsapat felkészülésében?

„90%-ban az első csapatnál vannak. Visszatérek újra arra, amit már mondtam: nekem nem a csapatépítés az elsődleges feladatom, hanem azok az emberkék, akik fent vannak, ugyanazt a munkát folytassák nálunk is, mint az első csapatnál, a nálunk edző leányokat pedig igyekszünk arra a szintre felzárkóztatni. Ez sokkal fontosabb, mint hogy olyan csapatunk legyen, ami úgy muzsikál, mint a legszebb kamarazenekar!“

Mivel lehet az első csapat alá dolgozást erősíteni?

„Az egyéni fizikai és technikai képzéssel tudom erősíteni. Az az elvem, hogy az első csapatnak kell megszabni a fazont, nekünk kell az ottani taktikai munkába beilleszkednünk. Mi ezt csak akkor tudjuk majd önállóan elkezdeni, ha egy kicsit bővebb alapokkal rendelkezünk az ifjúsági csapatnál is.“

Egyre többször mondják neves szakemberek is, hogy az utóbbi években a magyar női kézilabda utánpótlás nem olyan erős, mint korábban. Te ezt mennyire érzed helytállónak?

„Kénytelen-kelletlen nem tudok nagy vitát nyitni ebben! Több hasonló korú és tapasztalatú kollégával – akik dolgoznak vagy dolgoztak már első csapatnál – egyet értve, pontosan a már említett felfogás hiányzik az utánpótlás-edzőkben országszerte. Sokszor nem az abszolút értelemben vett tanítás a cél, hanem a csapatépítés, ami sokszor háttérbe szorítja a kézilabda-oktatását. Mindenki pillanatnyi eredményt hajt, legyünk bajnokok, másodikak, harmadikok… Szerintem csak nagyon kevés klub, a borzasztó széles alapokkal rendelkező ETO, vagy talán a hasonló Debrecen és Fradi tudja ezt kicsit kikerülni, és ott nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy felhozzák a gyerekeiket arra a szintre, és csak másodsorban építsenek csapatot, de ott olyan gyerekanyaggal dolgoznak, hogy ezt megengedhetik.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. január
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP