Ezen a héten még nem… 2015.08.06.


Csütörtökön reggel utazik el Zilahra a Fehérvár KC. A négycsapatos tornára még nem tart a társasággal  Kazai Anita, aki a térdszalag-műtétje után a rehabalitáció végső szakaszánál tart, és remélhetőleg hamarosan – kezdetben csak néhány perc erejéig – kipróbálhatja magát meccshelyzetekben is. A cél egyértelmű: a bajnokság szeptemberi rajtjára már az edzői rendelkezésére állhasson Csibe.

„Nagyon sokat kellett már eddig is kihagynom, január felétől nem lehettem a csapatban, így nagyon vártam már, hogy beállhassak az edzésekre. Természetesen nem a futás részére, hanem inkább a kézilabdázásra gondolok elsősorban.  Jelenleg a rehabilitációs és kézis edzéseken is részt veszek párhuzamosan; amit szabad, azt mindent csinálok is, és szerencsére minden nappal egyre több feladat megy már.“

Mivel volt már ugyanilyen sérülésed pár éve is, így nyilván jobban érzed, mennyire halad most jó ütemben a visszatérésed…

„Igen, de valamiért teljesen más a két eset már a sérülés pillanatától kezdve. Ugyanaz, de mégsem. Az is különbség, hogy akkor pont el tudtam már kezdeni az alapozást, most viszont belecsúsztam még kicsit a rehabilitációval. Az előző esetnél az ugrólábam volt sérült, most talán egy picivel könnyebb amiatt, hogy a másik lábamat műtötték.“

Szűk egy hónap múlva indul a bajnokság, addigra várhatóan teljes értékű játékosként számolhat Veled az edzői stáb?

„Erre minden remény megvan. Attól függ persze, hogyan reagál a lábam az edzésekre, terhelésre. [Bakó] Boti teljes mértékben az orvosokra és rám bízta a dolgot. Rehab-edzőmmel, Horváth Hajnival azt beszéltük, hogy minden nap próbálgatjuk, mik azok az új dolgok, amiket már tudok csinálni. Az eheti, romániai tornára még nem megyek a csapattal, de egy héttel később, Dunaújvárosban már ha csak néhány támadás erejéig is, szeretnénk kipróbálni magam meccsszituációban is.“

A riválisokhoz képest kevés új igazolása volt az FKC-nak. Milyennek látod az új kiírás szerint rajtoló idény előtt a csapatod?

„Valóban nem sok, de kivétel nélkül igazán jó érkezőink voltak, akikkel erősödtünk. Azt tapasztalom, hogy minden eddiginél jobb a hangulat, nagyon jó társaság állt össze, tök jól dolgozunk és ez előre fog vinni minket! Az, hogy ebben a szezonban már nem akkora jelentőségű, ki zárja az alapszakaszt a 4. vagy épp 5. helyen, az én megítélésem szerint nem rossz dolog, jó változás lehet. Ezzel több közel azonos szintű csapatnak lesz lehetősége megküzdeni tavasszal a végső pozíciókért.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. január
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP