Szerdai tapasztalatok, szombati kilátások 2013.04.19.


A Fehérvár KC szerdán hazai pályán a Veszprém-Barabás KC-t legyőzve második mérkőzését is megnyerte az 5-8. helyekért folyó rájátszásban. Pål Oldrup Jensen együttesére azonban már szombaton újabb kihívás vár, ráadásul talán a legnehezebb a középházi csatározásban: az alapszakasz hatodik helyezettjéhez, a szezon meglepetéscsapatához, a Kiskunhalas NKSE-hez látogat az FKC.

2013. április 20. (szombat), 18:00
NBI, 5-8. rájátszás, 3. forduló:
Kiskunhalas NKSE – Fehérvár KC
Kiskunhalas (Kossuth u. 23.)
Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária

Pål Oldrup Jensen, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Úgy gondolom, jó meccset játszottunk szerdán. A Veszprém egy jó és erős csapat, de az első félidő vége felé azt éreztem, hogy átvettük a meccs irányítását. Egyre jobban játszottunk védekezésben, és Kacu [Szkora Melinda] fontos védéseket mutatott be a kapuban.“

A januári mérkőzéshez hasonlóan, ezúttal is ugyanaz a három játékosunk volt a legeredményesebb a Veszprém ellen. Ez véletlen egybeesés, vagy az ellenük alkalmazott taktikánkból adódik?

„Pumi [Tilinger Tamara], [Azari] Fruzsi és [Horváth] Betti általában a legjobb gólszerzőink között vannak, így nem gondolom, hogy akár véletlen lenne, vagy a taktikánk miatt alakult így. Azt látom inkább emögött, hogy nagyszerű játékosokról van szó, akik a csapat többi tagjával együtt számos jó mérkőzéssel szolgáltak nekünk az idény folyamán.“

Miután elhúztunk hat góllal, az utolsó öt-hat percben elkezdtünk hibákat véteni, és könnyű gólokhoz segítettük hozzá az ellenfelünket…

„Taktikailag nem reagáltunk kellően jól, amikor a Veszprém védekezést váltott. Sokkal tovább kellett volna játszanunk, mielőtt kapura törünk, illetve el kellett volna kerülnünk a technikai hibákat. Ha tisztább fejjel oldjuk meg ezt a helyzetet, és türelmesen kijátszuk a támadásainkat, akkor megtarthattuk volna ezt az előnyünket. Egyértelmű, hogy ilyen szituációban fegyelmezettebbeknek kell lennünk és nyugodtabbaknak kell maradnunk a jövőben. Ez egy jó lecke volt számunkra!“

Szombaton nagyot léphetünk előre a Kiskunhalas elleni meccsen. Mit vársz a mérkőzéstől?

„Nehéz meccs lesz, hiszen a Kiskunhalas jó csapat, akik nagyon kemény ellenfelek az otthonukban. Ha a hajráig szorosan tudjuk tartani a mérkőzést, akkor jó esélyünk lesz a győzelemre, viszont nem engedhetjük, hogy olyan nagy vezetést alakítsanak ki ellenünk, mint a legutóbbi találkozásunkkor Székesfehérváron!“


 
„I think we did a good match on Wednesday. Veszprém is a strong and good team, but when we got the lead in the end of first half I felt we had a sort of control over the game. We started to play well in defense and Kacu [Melinda Szikora] made important saves in the goal.“

Like in January, the same players were our best scorers against Veszprém. Is it a coincidence or has it something to do with our tactics against them?

„Pumi [Tamara Tilinger], Fruzsi [Azari] and Betti [Horváth] are usually among our best scorers, so I don‘t think it is a coincidence or it happenned because of our tactics. The main reason behind it is rather that they are good players and together with our other players, they have delivered a lot of good matches for us during the season.“

After being up by 6 goals, we started to make more errors and let them score easy goals in the last 5-6 minutes…

„We were not good enough tactically when Veszprém changed its defense. We should have used more time before attacking the goal and should have avoided those technical faults. If we would have stayed a little bit cooler in our heads and used more time to play until good chances, we could have kept our clear lead. Obviously, we need to be a little bit more disciplined and stay calm in these situations in the future. That was a good lesson for us.“

We have a lot win at Kiskunhalas on Saturday. What are your expectations in that game?

„It will be a really tough match. Kiskunhalas is a good team and strong at their home court. If we can keep the match close coming to the end of the match, then we have a chance win, but we can‘t let them build a big lead like they did against us in Székesfehérvár last time.“


Közvetítések:

Szombat, 18:00: Vörösmarty Rádió, FM 99,2 (élő kapcsolás)
Hétfő, 20:20: Fehérvár TV (felvételről)

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. október
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP