„Meg kell nyernünk minden meccsünket!“ 2013.04.22.


A vírusos gyomorrontásából – mely a múlt szerdai, Veszprém elleni mérkőzésen kétségessé tette a játékát – teljesen felépült Triscsuk Krisztina hat góllal járult hozzá a Fehérvár KC kiskunhalasi győzelméhez. A szombati siker értékét külön emeli, hogy a házigazdák az egész szezon során csak a Győri Audi ETO-tól kaptak kevesebb gólt, ezért a védekezésre külön is kitért az FKC hármas védője. 

„Már a meccs előtt is éreztem, hogy nyerni fogunk, mert érződött a magabiztosság rajtunk, nagyon bíztunk egymásban. Nagyszerűen éreztem magam a pályán, végig segítettünk egymásnak, és követtük a taktikát, így ebből nem is születhetett más eredmény.“

21 gólon tartottátok a Halast, akik ennél kevesebb gólt ebben az idényben csak a Győr ellen lőttek. Mi volt a remek védekezésetek titka?

„Jól összeszoktunk az idény végére, érezzük ki mit csinál, sokat beszélünk védekezés közben. Kacu [Szikora Melinda] most is nagyon jó teljesítményt nyújtott. Tudjuk, ha valamit elhibázunk, még mindig ott van mögöttünk Szikora! Ezeknek együttesen lett ez az eredménye.“

Már ötpontosra nőtt az előnyötök a hatodik helyezett Kiskunhalas ellen…

„Van még három meccsünk, valóban szinte biztosnak tűnik már az ötödik hely, de a szurkolók és önmagunk miatt is meg kell nyernünk minden meccsünket! Úgy gondolom, mi jelenleg a négy legjobb magyar csapat közé tartozunk, ám ezt saját hibánkból idén nem tudtuk bebizonyítani, viszont azt még megmutathatjuk, hogy a többi középházi csapatnál jobbak vagyunk.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. október
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP