„A tétmérkőzések mindig mások“ 2014.09.06.


Szerdán a Fehérvár KC csapatában mindkét szélen egy-egy volt Loki-játékos ostromolta a DVSC kapuját, ráadásul mindezt igen sikeresen tették egykori klubjukkal szemben, hiszen Csáki Viktória öt, Kazai Anita négy góllal járult hozzá az FKC győzelméhez. Kettejük közül a balszélső Kazai Anitával tekintettünk vissza a bajnoki rajtra.

„Nagyon örülünk, hogy győzni tudtunk. Tipikus szezonnyitó mérkőzés volt, sok hibával, mindkét csapat nagyon akart, de még nem mindig úgy jött ki a lépés, ahogy elterveztük.“

Milyen hiányosságokat lehet kiemelni, és mi sikerült jól meglátásod szerint?

„Talán keményebb védelmet várt tőlünk mind [Bakó] Boti, mind mi magunk is. Érezhetően össze kell még csiszolódnunk, mert sajnos úgy alakult, hogy a nyáron szinte alig tudtunk együtt készülni, néhány ember szinte mindig hiányzott, de jó úton haladunk.“

Nyáron több külföldi játékos érkezett a keretbe, köztük a japán irányító, Ishitate Mayuko is. Neked, mint szélső játékosnak mennyire volt nehéz egyhullámhosszra kerülni az egészen más, ázsiai játékstílust képviselő irányítóval?

„Nagyon furcsa volt eleinte az ő játéka, valóban nagyon más, mint akikkel eddig együtt játszottam. Ugyanakkor nagyon jó vele együtt játszani, nagyon gyors lába van, és kiváló passzokat oszt szélre is, igen jó irányítónak tartom. Biztosan kell még pár forduló, mire teljesen összeszokottnak mondhatjuk majd a csapatot. Sok felkészülési mérkőzést játszottunk idén, de a tétmérkőzések mindig mások, azokon nagyon együtt kell lenni, hogy sikeresek lehessünk.“

A négybe kerülés a cél, ehhez pedig fontos lépés lenne sikeresen túljutni a két következő, idegenbeli meccsen, amikor Békéscsabára, majd Vácra látogattok...

„Így igaz, mindkét meccset hoznunk kellene, és ez is a célunk. Mi idén valóban a négybe vágyunk, és úgy érezzük, ott is a helyünk, ehhez pedig nem sok meccset lehet elveszíteni, még idegenben sem. A siker a csapatjátékon múlhat, hogy mindenki kivegye a részét, meglője a maga kis góljait, vagy épp védekezésben legyen hasznára a csapatnak. Akkor lehetünk erősebbek, ha nem egy-két ember lő sok gólt, hanem mindenki hozzátesz párat.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. október
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP