Két-két szoros meccs után 2014.09.13.


Az első két fordulóban a Fehérvár KC és az Ipress Center-Vác egyaránt egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el, és egyik csapat sem játszott három gólnál nagyobb különbségű mérkőzést. Vasárnap 18 órakor valószínűleg egymás ellen is parázs csatát vívnak majd Vácon. A nyáron három edzőmeccset vívtak egymás ellen: a Duna-parton kétszer kis különbséggel nyertek a hazaiak, míg a fehérvári találkozón fölényes FKC-győzelem született.

Szeptember 14. (vasárnap), 18:00
NBI, 3. forduló:
Ipress Center-Vác – Fehérvár KC
Vác, Városi Sportcsarnok (Bán Márton út 3.)
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs

Közvetítések:

Vasárnap, 18:00: http://www.onlajnok.com (Live Ticker – szöveges közvetítés)


Bakó Botond, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Tartani semmiképp sem tartunk tőlük, de természetesen nagyon komolyan készülünk, mert tudjuk mennyire veszélyes csapat a Vác. Hornyák Dóra játéka vagy hiányzása abból a szempontból nem lényeges számunkra, hogy ugyanúgy kell rájuk készülnünk, mint ha ő is játszana; küzdenünk, harcolnunk kell, és azt várom, hogy rutinosabban oldjuk meg a pályán adódó helyzeteket, mint tettük Békéscsabán.“


Mayer Szabina, a Fehérvár KC beállója:

„Nagyon szoros mérkőzésre számítunk. Szerdán Békéscsabán nagyon sok hibát követtünk el, emberelőnyben különösképpen. A technikai hibák számát jelentősen csökkentenünk kell vasárnap. Szeretnénk nyerni, ami nagyon fontos lenne céljaink eléréséhez. Csapatként kell működnünk, és mindenkinek 100%-ot, vagy inkább ezret kell beletennie, hogy megnyerjük a meccset. Szerdán a kapusteljesítmény sem úgy működött, ahogy szerettük volna, támadásban pedig hamar ellőttük a labdákat – látható tehát, hogy sok mindenben lehet és kell fejlődnünk.

Tudjuk, hogy a négybe kerüléshez nem hibázhatunk újra, ez mindenképp komoly nyomás alá helyez minket, de meg kell ezzel is bírkóznunk. Azzal nem szabad foglalkoznunk, hogy a sérült Hornyák Dóra nem fog játszani, mert alapból is erős csapat a Vác. Nagyon oda kell tennünk magunkat. [Konkoly] Csabi nagyon jól összerakta ezt a csapatot, többször játszottunk velük a nyáron, és egyértelmű, hogy igen jó játékerőt képviselnek. Kizárólag koncentrált csapatjátékkal lehetünk sikeresek az otthonukban.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. október
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP