Pontvesztés vagy pontszerzés? 2006.05.07.


Kemény ütközésekkel és izgalmas végjátékkal tarkított találkozón a Cornexi-Alcoa-HSB Holding döntetlent játszott a Vasas ellen Angyalföldön. A fehérváriak az első félidő végén még három találattal vezettek, de az 55. percben már a hazaiak voltak ugyanekkora előnyben…


Az utolsó öt percben már három góllal vezetett a Vasas, a végjáték azonban újabb fordulatot tartogatott. A fehérváriaknak Tápai Szabina vezetésével sikerült egyenlíteniük az utolsó percben, majd Mocsai Lajos egy általa helytelenített bírói ítélet miatt a pályára rohant, ahol kisebb zűrzavar alakult ki. Pár másodperccel később a játékvezető páros kiállítással büntette Kristina Triscsukot és Tomori Zsuzsannát. A Vasas vezetőedzője az utolsó másodpercekben lehozta kapusát, hogy emberelőnyt alakítson ki a fehérvári kapu előtt, de a győztes gól megszerzése Sugár Tímea hárításának köszönhetően nem sikerült. A viharos hangulatúra sikerült mérkőzés így döntetlennel zárult.
A Cornexit népes szurkolósereg – köztük a honlapunk számos törzsfórumozója – bíztatta az idegenbeli mérkőzésen. A csapat ezúton is köszöni szépen a lelkes drukkolást!

Bajnoki rájátszás az 5-8. helyért:
Vasas Invitel – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 27-27 (11-14)

Budapest, 350 néző
Vezette: Dudás, Serfőző

Vasas: Triffa, Tóthova (kapusok), Gorova 9 (4), Tomori 6, Ábrahám 3, Berta 3, Őri A. 3 (1), Blaskovits 1, Simon 1, Moszkovaja 1, Szilágyi, Stiener, Gabnai. Vezetőedző: Mocsai Lajos

Cornexi: Sugár, Fekete (kapusok), Tápai Sz. 7 (2), Vijunaite 5, Szabó V. 4, Őri E. 3, Kenyeres 2, Tilinger 2 (2), Balogh B. 1, Kordyuk 1, Triscsuk 1, Pádár 1, Vaszari.
Vezetőedző: Szabó Edina

Hétméteresek: 5/6 (Őri A. hagyta ki); 4/7 (Balogh, Tápai, Tilinger egyet-egyet hagyott ki)
Kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc

Az eredmény alakulása:
5. perc: 2-2, 10. perc: 3-6, 15. perc: 7-7, 20. perc: 8-8, 25. perc: 11-11, 35. perc: 13-15, 40. perc: 15-17, 45. perc: 19-19, 50. perc: 22-22, 55. perc: 25-22.

Szabó Edina, a Cornexi vezetőedzője:
„Ismét nagyon nehéz felkészülési hét után vagyunk, hiszen összesen egy olyan edzésünk volt, ahol kellő létszámmal rendelkeztünk a hat-hat elleni játék gyakorolásához. Több rutinos kulcsjátékosunk is sérülésekkel küzd, aminek az eredménye meglátszott a játékunkon. A Cornexi azonban azt a munkát végzi mérkőzésről mérkőzésre, amit a rájátszás elején eltervezett, nevezetesen, hogy építjük a jövő évi csapatot, és egyre több játéklehetőséget adunk az eddig jobban mellőzött csapattagoknak is.
Természetesen az eredménykényszer is ott van, hiszen az ötödik hely megszerzése mindenképpen a kitűzött célt jelenti, de emellett a legfontosabb a jövő évi játékunk kialakítása, fejlesztése, a stratégia felépítése. Nyilvánvaló, hogy a sorozatosan kihagyott helyzeteink összefüggésben állnak azzal, hogy olyan embereink kapnak főszerepet, akik még kevesebb rutinnal rendelkeznek. Ide tartozik például Kristina Triscsuk, Őri Edina, Vaszari Virág, a kritikus helyzetekben heteseket lövő Tilinger Tamara vagy Tápai Szabina irányító poszton való szerepeltetése is.
Minden meccsünkön van egy plusz feladat, amit az eredményen kívül szeretnénk megvalósítani, ilyen volt például a beállóval való kapcsolatunk, ami nagyon jól működött. Ebből a szempontból is pozitívnak értékelem a mai, feszült hangulatú találkozót, komoly előrelépéseket tapasztalok, hiszen a meccs nagy részében tudtuk tartani az elképzelt stratégiát, és uraltuk a játékot.
Feszült helyzetet teremtett a Vasas, amikor az utolsó öt percben átvette a vezetést, de szerencsére rövid idő alatt visszaállítottuk az eredményt. A végjátékkal kapcsolatban egy észrevételem van, hogy a Tomorit ért szabálytalanság után az említett játékos szándékosan belekönyökölt a földön fekvő fehérvári játékosba, ami viszont egyértelműen piros lapot érdemelt volna. Alapvetően nem volt sportszerűtlen a mérkőzés, de ez a megnyilvánulás nagyon durva szabálytalanság volt, és végleges kiállítást érdemelt volna.”

Mocsai Lajos, a Vasas vezetőedzője:
„Örülök, hogy a csapat ilyen mentalitással, ambícióval játszott, érik a játékunk, ennek ellenére egy sokkal magasabb költségvetésű, jelenleg jobb játékosállománnyal rendelkező ellenfél ellen vesztettünk egy pontot. A Vasasnak a kritikus helyzeteket nyugodtabban, tudatosabban kellene megoldania, és sokkal több kritikus meccset kell még játszani. Úgy érzem, a csapatom mégis megérdemelte volna a győzelmet, hiszen óriási feszültségek között, jobb koncepcióban játszottunk a második félidőben, felülmúltuk ellenfelünket a stratégiában. A végjátékban megint bekövetkezett egy háromperces rövidzárlat, és a kritikus helyzetekben többet hibáztunk. Amikor eldöntöttük a meccset, a játékvezetők ezt nem támogatták. Véleményem szerint olyan hibás végjátékot fújtak le, ami során ez a kis Vasas hátrányba került, és nem tudott hazai pályán sem kompenzálni. Az utolsó akciónál nem ítéltek meg nekünk egy tiszta hétméterest, majd ezt követően Tomori lerántását is diplomatikusan kettős kiállítással büntették, hogy az azonos létszám maradjon. Ez tragédia. Mindenképpen elemezni fogjuk a videofelvételt.”

Tápai Szabina, a Cornexi balátlövő irányítója:
„A Vasas és a Cornexi mindig szoros mérkőzéseket játszik egymással. Vannak periódusok, amikor el tudunk húzni, de sajnos az előnyünket az esetek nagy részében nem tudjuk megtartani. Ez a találkozó a legelső bajnokihoz hasonlított, hiszen ott is döntetlennel zárult a találkozó, és az eredmény is hasonlóképpen alakult. A félidőben volt pár gólos előnyünk, mégis a félidőt követően a Vasas feljött, és szorossá tette a meccset. Mindenféleképpen örülni kell az egy pontnak, hiszen az utolsó öt percben még három góllal vezetett a Vasas, és onnan szépítettünk. Egy pont az egy pont.
Triffa Ági sajnálatos fejbelövése pedig egyáltalán nem volt szándékos. Eszembe se jutna szándékosan ilyet tenni bárkivel, különösen nem Ágival. A junioroknál is csapattársam, és természetesen jóban vagyunk. A meccs után oda is mentem hozzá, és bocsánatot kértem tőle.”

Triffa Ágnes, a Vasas kapusa:
„Hatalmas presztízscsatát vívtunk a Cornexi ellen. Nagyon akartunk bizonyítani, szerettük volna magunkénak tudni ezt a győzelmet, ezért küzdöttünk, de bármennyire is közel álltunk hozzá, sajnos ez most sem sikerült. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a döntetlennek is örülnünk kell. Próbálunk a jövőben javítani a hibáinkon, és még jobban koncentrálni a kritikus helyzetekben.”

Szabó Valéria, a Cornexi beállója:
„Az első félidőben uralni tudtuk a játékot, támadásban is bejöttek a figurák, és ziccert sem hibáztunk annyit. Védekezésben voltak ugyan hiányosságok, de azért oda tudtunk figyelni. A második félidőben javult a védekezésünk, de ott voltak a helyzeteink, amit a mostanság gyakrabban előforduló hullámvölgynek köszönhetően rendre kihagytunk. A csapatépítés szempontjából is fontos, hogy javítsunk a hiányosságokon, bár annyit elárulhatok, hogy az már biztos, jövőre egy másik csapatban folytatom a pályafutásomat, de hogy melyik együttesnél, az még maradjon titok.”

Forrás: Presstige Média


cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. október
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP