Brutális földet érés 2008.09.24.


Amit a Dunaferr elleni idegenbeli győzelemmel felépített a Fehérép Alcoa FKC, azt szerdán rögtön le is rombolta hazai pályán a Békéscsabával szemben. A fehérváriak úgy szenvedtek hétgólos vereséget, hogy a második félidőben mindössze hét gól lőttek. A Békéscsaba fennállása első győzelmét aratta Székesfehérváron, és négy forduló után továbbra is pontveszteség nélkül áll a bajnokságban.

Négy nappal a Dunaújvárosban bemutatott „történelmi” szárnyalás után – a handballnet.hu-n fellelhető, az elmúlt tizenkét szezont felölelő adatbázisból az derül ki, hogy ez idő alatt a Fehérép Alcoa FKC az első csapat, mely vendégként hét góllal tudott nyerni a Dunaferr ellen – egy másik „történelmi” tettel rögtön talajt is fogtak a fehérváriak: az NBI-ben először szenvedtek hazai pályán vereséget a Békéscsabával szemben…

NBI, 4. forduló
Fehérép Alcoa FKC – SONEPAR Békéscsabai ENKSE 20-27 (13-14)
Székesfehérvár, 900 néző
Vezette: Serfőző, Dudás

FKC: Djeric, Petróczi (kapusok), Trishchuk 8 (4), Vijunaite 4, Kamper 2, Nikolic 2, Bernataviciute 1, Emberovics 1, Kovács 1, Vaszari 1, Szegedi, Lévai. Vezetőedző: Sótonyi László

Békéscsaba: Tóthova, Veress (kapusok), Szekeres 7, Tóth 6, Leposava 4 (1), Kelemen 3, Baross 2, Kocsis 2, Cifra 1, Takács 1, Rácz 1 (1), Ancsin, Szögi. Vezetőedző: Mátéfi Eszter

Hétméteresek: 4/4; 2/4
Kiállítás: 2 perc, illetve 10 perc
Piros lap: Rácz

Az eredmény alakulása: 5. perc: 1-2, 10. perc: 4-3, 15. perc: 7-7, 20. perc: 8-11, 25. perc: 11-13; 35. perc: 13-16, 40. perc: 13-19, 45. perc: 16-19, 50. perc: 19-23, 55. perc: 20-26.

Sótonyi László, az FKC vezetőedzője:

„Úgy látszik, amikor óva intettem a csapatot a Békéscsaba elleni meccs kapcsán, sajnos még sem talált meghallgatásra. E helyett fegyelmezetlenül és egyénieskedve játszottunk, amely viselkedés összességében megbosszulta magát. Tehát abszolút fegyelemhiány miatt veszettük el a hazai meccsünket, nem tartottuk be a taktikát, nem úgy játszottuk a védekezést és a támadást, ahogy azt előre megbeszéltük. Jó teljesítmények nélkül nem lehet mérkőzést nyerni, azzal pedig szinte az egész csapat adós maradt a mai napon. Egyedül talán Sonata hozzáállását lehet kiemelni. Sajnos több ember előrébb helyezte magát, mint a csapatot, ami eddig sem volt megengedett, de a jövőben végképp nem lesz az. Nagyon megéreztük Siti Eszter hiányát, hiszen ő az, aki a pályán belülről fegyelmezetten tudja összefogni a társaságot.”  

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP