Becsülettel megoldott feladat 2009.05.09.


A Fehérép Alcoa FKC számára közelező volt a két pont begyűjtése a Dunaferr elleni bajnokin, és ezt a feladatot becsülettel teljesítették is Sótonyi László tanítványai, akik idegenben arattak húszgólos győzelmet. A fehérváriak vezetőedzője azonban hangsúlyozta, hogy a dunaújvárosi mérkőzésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Sótonyi László, a Fehérép Alcoa FKC vezetőedzője:

„Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni a mai mérkőzésből. Az volt a kérésem a meccs előtt, hogy csak a saját dolgunkkal törődjünk. Mintegy 70-80%-ban sikerült megoldanunk azt, amire készültünk. Az utolsó két mérkőzésig ezt a maradékot kell kijavítanunk.“

Miben volt hiányérzeted?

„Időnként voltak figyelmetlenségből adódó, ki nem kényszerített hibáink támadásban és védekezésben egyaránt. Olyan gólokat kaptunk, amire készültünk, hiányzott a védőkből olykor a kellő agresszivitás, ezért kaptunk pár elkerülhető gólt. A Dunaferr legyőzése kötelező feladat volt, amit összességében becsülettel megoldottunk, és most már készülhetünk a hátralévő két mérkőzésünkre, ahol a négy pont begyűjtése a célunk.“

A következő, Nyíradony elleni bajnokiig újra két hét szünet van a bajnokságban. Hogyan töltitek el ezt az időt?

„Igazából nem örülök ennek a szünetnek, mert megtörheti a lendületet. Próbáltunk edzőmeccset lekötni, de ez egyelőre még nem sikerült. Az első hetet felhasználjuk arra, hogy kicsit más jellegű edzéseket végezzünk, így például spinning, kinti futás és súlyemelés is lesz a programban. A második héten pedig újra a szokásos menetrend szerint készülünk, edzésekkel, videózással töltjük majd napjainkat.“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Sótonyi László)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP