Az izmiri visszavágó első félidejében 58%-os hatékonysággal védő Pastrovics Melinda nyári sérüléséből felépülve újra meghívót kapott a válogatottba, és ezen a héten tagja a két VB-selejtezőt játszó keretnek. Pasi azonban nemcsak a kapuban képes bravúrokra: eltalálta az Alcoa FKC következő EHF-kupa ellenfelét, így megnyerte a csapat tippversenyét.
Szombaton Törökországban is győzni tudtatok, Te pedig 58%-kal védtél az első félidőben! Milyen volt a csapat játéka, és Magaddal mennyire voltál elégedett?
„Végig mi vezettünk, és egyetlen percig sem forgott veszélyben a továbbjutásunk. Azt hiszem, ez egyébként sem fordult meg egyikünk fejében sem! Dicséretet érdemel a csapat minden tagja, mert kiküzdöttük a továbbjutást. Nagyon örülök neki, hogy már egyre jobb formába kezdek lendülni, jól éreztem magam a pályán, és egész jó teljesítményt nyújtottam a kapuban, amihez kellő segítséget kaptam a társaimtól.“
Az első, itthoni meccs tapasztalatai sokat segítettek a visszavágóra?
„Igen, először még viszonylag ismeretlen volt számunkra az ellenfél, de a másodikra már a fehérvári meccsből is tudtunk készülni a veszélyesebb, gólerősebb emberekre – vagy mondhatni emberre. Sikerült nagyjából megoldanunk azt, amit Sótonyi László kért tőlünk.“
A következő EHF ellenfél épp az a Lublin lett, akire Te is voksoltál...
„Igen, igazából egy olyan csapatot szerettem volna, ami egyrészt közelebb van és verhető. Úgy gondolom, a Lublin verhető csapat, akik ellen esélyünk van a továbbjutásra. Úgy tudom, van náluk pár válogatott is, de majd még alaposabban utána kell néznem. Örülök neki, hogy eltaláltam őket, de az természetesen sokkal nagyobb örömet okozna, ha a továbbjutás sikerülne.“
A meccsen kívül mi emlékezetes történt Törökországban?
„Nagyokat sétáltunk, voltunk a tengerparton, a városban, csodálatos parkot láttunk, végigjártuk a bazárnegyedet. Hasznosan, kellemesen töltöttük el az időt; annak fényében, hogy előtte nyertünk, mindenki jó hangulatban volt.“
A napsütötte tengerpartról megérkeztetek tegnap délután a magyar „télbe”...
„Furcsa is volt. Erősen kell akklimatizálódni, amikor a 25°-ból 8°-ba érkezünk. Lassan jön a tél, majd megszokjuk, nem lesz vele gond.“
Pihenés helyett azonnal a válogatott kecskeméti edzőtáborába mentél, hiszen csütörtökön jönnek a csehek!
„A többiek sem pihennek, már a jövő szerdára készülnek mától, mi Vincze Melivel jövő hétfőn kapcsolódunk be. A válogatottnál most vagyunk túl az első közös edzésen, hiszen mi fehérváriak csak tegnap este csatlakoztunk a kerethez. Napi két edzéssel és a szokásos videózással készülünk, esténként 1-2 órás szabad program van. Jó hangulatú és nagyon elszánt a társaság, már várjuk a selejtezőket, győzni szeretnénk, és győzni fogunk!“
A cseh válogatottról mit tudni?
„Most néztünk meg róluk egy rövid videórészletet ismerkedésképpen. Még nem mélyültünk bele annyira, lesznek további videózások. A szlovákhoz hasonló stílust, az egykori csehszlovák kézilabda-iskolát képviselik. A belső hármasukra mondhatni, hogy nagyon ügyesek, valamint még a szélsőjüket emelte ki Mátéfi Eszter.“
fkc.hu |