Négy és fél órányi meccsterhelés 2011.08.06.


Négy nap alatt összesen 270 percnyi meccsjáték szerepelt az Alcoa FKC programjában, mely a pénteki, HK Britterm Veselí nad Moravou elleni mérkőzéssel zárult. Mihály Attila vezetőedző az utolsó találkozót és az egész túrát nagyon hasznosnak értékelte, bár két kulcsjátékosa (Kristina Trishchuk és Sandra Nikcevic) hiánya miatt nem volt tökéletesnek mondható a felkészülés negyedik hete.

„Minden jó, ha a vége jó – azaz, hogy a túrát győzelemmel zártuk. Bebizonyosodott, hogy nagyon sokat kell játszanunk, hogy a már sokat emlegetett párkapcsolatok minél jobban működjenek. A cseh bajnok elleni mérkőzésen már több jó egyéni teljesítményt láttam, és egyre több olyan momentum akadt, amilyet a bajnokságban is viszont szeretnék majd látni.“

A meccs alapján milyen játékerőt képvisel a HK Britterm Veselí nad Moravou csapata?

„Egy jó magyar középcsapattal megfelelő erősségűnek gondolom őket. Nyilván a bajnokságunkban nem nyernének érmet, de megállnák a helyüket a mezőnyben, így nagyon hasznos volt a meccs ellenük is, akárcsak az egészheti „portya”. A csehekkel jelen felállásban körülbelül egy súlycsoportban voltunk, és az ilyen meccseken játszani nyilván izgalmasabb, mint amikor nagy tudáskülönbség van a pályára lépő csapatok között.“

A sorozatos meccsterhelést hogy bírták a lányok a napokban?

„Átestek a holtponton mára. Bizonyos dolgokat a Győr ellen nem tudtunk gyakorolni, hiszen nem nagyon hagyták megvalósítani az elképzeléseinket. A pénteki három „félidős“ meccs azonban adott nekünk olyan sikerélményt is, ami fontos egy csapat életében.“

Az újak beépülésében láttál pozitív előrelépéseket?

„Fokozatosan érezhető a javulás. A mostani meccseken pályára lépő két játékos [Ana Niksic és Ana Maruscec] is sok olyan erénnyel rendelkezik, ami hasznunkra lesz, de még egyikük sem kiforrott, komplex játékos; az ő és a saját érdekünkben is bővíteni szeretnénk repertoárjukat.“

A következő héten hogy alakul a csapat programja?

„Hét közben edzünk, majd megyünk az Érd tornájára, ahol reményeink szerint már teljes csapattal tudunk részt venni. Újabb jó csapatok ellen tesztelhetjük magunkat a következő hétvégén – a jó csapatok ellen lehet igazán tanulni!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP