Ifik: Létszámhiány 2011.09.17.


Az Alcoa FKC-nél nemcsak a felnőtt csapatot érte el egy betegséghullám a héten, hanem az utánpótlást is, így szinte azonos kerettel játszottak a juniorjaink és az ifistáink, és szenvedtek nagy különbségű vereséget az FTC otthonában. A két találkozón 14 gólt szerző Becséri Andrea ráadásul könyöksérülést szenvedett. Az ifjúsági meccsen Szűcs Viktória személyében ismét egy tehetséges játékosunk mutatkozott be az NBI-ben!

NBI junior bajnokság, 3. forduló:
FTC-Rail Cargo Hungária – Alcoa FKC 42-21 (19-11)
Népliget

FKC: Pőcze, Pálinkás (kapusok), Becséri A. 6 (3), Hrabovszky 3 (1), Májer 3, Zsigmond A. 3, Minárik 2 (1), Sinka 2 (1), Pető 1, Pintér 1 (1), Deres. Edző: Rezsnyák Csaba.

Rezsnyák Csaba, az Alcoa FKC junior csapatának az edzője: „Csak az első 20 percben tudtunk méltó ellenfélként kézilabdázni. A héten vírusos megbetegedés ment végig csapatainkon a felnőttől az ifiig, ráadásul még sérülések is nehezítették a dolgunkat, így ma a két meccs sok volt a gyerekeknek a bajnokság egyik legerősebb csapata ellen. Sajnos mindkétszer nagy különbséggel kaptunk ki, de megtettünk mident, ami az erőnkből tellett. Remélem, jövő héten újult erővel tudunk majd javítani!“


NBI ifjúsági bajnokság, 3. forduló:
FTC-Rail Cargo Hungária – Alcoa FKC 45-29 (19-14)
Népliget

FKC: Pőcze, Pálinkás, Szendrey (kapusok), Becséri A. 8 (1), Minárik 5 (2), Sinka 4, Zsigmond A. 4, Deres 2, Hrabovszky 2, Májer 2, Pintér 1, Szűcs 1, Pető, Szemenyei. Edző: Rezsnyák Csaba.

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP