Edzői nyilatkozatok 2012.01.08.


Az Alcoa FKC háromgólos győzelmével zárult, Kiskunhalas NKSE elleni bajnoki mérkőzés után az a szokatlan helyzet állt elő, hogy a vesztes csapat trénere lehetett elégedettebb tanítványai teljesítményével. A halasi vezetőedzőként először meccselő Dankó Ervin úgy fogalmazott, kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen szoros meccsre kényszerítették az FKC-t.

Dankó Ervin, a Kiskunhalas NKSE vezetőedzője:

Nagyot küzdöttek, de ezért sem jár pont. Elégedett a jó teljesítmény miatt, vagy inkább csalódott a vereség okán?

„Mindenképp elégedett vagyok, mert ha nem lennék az, akkor becsapnám magamat is, és a csapatomat is. Három napja ismerem őket. Ma a szívük mindenképp a pályán volt, a hozzáállás maximális volt. Sajnos volt egy rossz szakaszunk az első félidő második részében, amikor talán kicsit elfáradtunk, nem is hittünk eléggé abban, amit megbeszéltünk, és nagyon sok hiba csúszott a befejezésekbe. Összességében inkább komoly meglepetés, hogy ilyen nagy csatára késztettük a Fehérvárt, mintsem fájó vereség lenne ez számunkra.“

Ilyen rövid idő alatt mennyit tudott alakítani a csapat játékán?

„Nyilvánvaló, nem gondolhatom, hogy miattam lett ilyen jó ez a mérkőzés. Nekem elsősorban mentálisan kellett hozzátennem, ami nagyon nehéz volt. Egy igen ismert edző helyére kerültem, ezt a lányoknak fel kellett dolgozniuk, kellett egy-két nap, mire szépen pozitív irányba indultunk. A tegnap esti edzésen már éreztem, hogy tudjuk mit akarunk, egy új dolog kezdődött, és ezt próbáljuk megvalósítani – természetesen az eddigi munkára támaszkodva.“

Tervei közt szerepel a csapat jelentősebb átalakítása?

„Átalakításról akkor lehetne beszélni, ha új játékosokhoz jutnánk. Jelen pillanatban nagyon kevés hadra fogható játékosunk, illetve minőségi cserénk van. Nagyon nehéz ezzel főzni. Így, hogy öt hét alatt hat meccsünk lesz, nem szabad szerkezetileg változtatnunk, mert ez szinte csak rosszul sülhetne el. Inkább arra gondolok, hogy a rájátszásra kell egy új szerkezetű, még több gólt lövő csapatot építenem, ami majd a ki-ki mérkőzéseken győzelmeket hozhat.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője: 

„A két pont begyűjtésén kívül nem sok pozitívuma volt a mai mérkőzésnek. Az első félidőben egy jó közepes teljesítményt nyújtottunk. A legnagyobb gondot abban látom, hogy bealtattak minket, felvettük az ő ritmusukat, de még így is tudtunk hét, majd még több góllal is vezetni. Sajnos számunkra ott véget is ért a mérkőzés…

Rengeteg hibát követtünk el, ami a dekoncentráltság számlájára írható. Mindig azt mondjuk, „ebből tanulnunk kell“. Kíváncsian várom, mikor jön el végre ennek az ideje; mikor tudunk annyival nyerni, amennyivel csak lehet. Sajnálom hogy így alakult ez a meccs – elsősorban azt, hogy nagyon keveset mutattunk meg abból, amit tudunk.“

A beállós elleni védekezés különösen gyenge volt...

„Nem akarom feltételezni, hogy félvállról vettük a mérkőzést. Azért vagyok csalódott, mert semmit sem mutattunk meg abból védekezésben, amire készültünk. Készültünk a beállós játékra, és készültünk Barna Évára is – az eredményét láttuk...“

Jövő héten két nagyon nehéz meccs vár a csapatra, a Veszprém, majd az FTC.

„Egyszer szeretném már azt látni, hogy az ellenfeleknek kell alkalmazkodniuk hozzánk. Bízom benne, hogy a szokásos sormintát követve, a mai rossz meccs után Veszprémben egy jó következik ismét. A mainál lényegesen fegyelmezettebben kell játszanunk! Azt a mérkőzést nem kell túlizgulni, de amit ma mutattunk az nagyon kevés lesz.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP