„Sok dicséretet kaptunk, de…“ 2012.10.31.


A hét első napjai a debreceni meccs elemzésével és a szombati, Dunaújváros elleni mérkőzésre hangolódás jegyében teltek a Fehérvár KC-nál. Vaszari Virág erről, azaz az idegenbeli győzelem tapasztalatairól és a csapatnak sok erőt adó, skandináv felfogásról, illetve a Magyar Kupa sorsolás eredményéről is megosztotta velünk a véleményét.

„Ma [kedden] visszanéztünk a debreceni mérkőzésből részleteket. Nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült győznie a csapatnak, hiszen az utóbbi időben, úgy gondolom, eléggé alulteljesítettünk. Remélem, ez a győzelem átlendít minket a nehézségeken. Így visszanézve természetesen sok további javítanivalóval is szembesültünk, nem lehetünk maximálisan megelégedve, sokat kell még dolgoznunk azért, hogy elérjük amit szeretnénk.“

Egy ilyen meccs utáni videózást hogyan kell elképzelni?

„Hál'Istennek most sok jó dolgot is ki tudott emelni Pål [Oldrup Jensen], és sok dicséretet kaptunk, de természetesen a hibák ugyanúgy kielemzésre kerülnek, hiszen ezekből tudunk sokat tanulni. Védekezésből, támadásból egyaránt voltak jelenetek; jó így utólag látni, mit kellene másképp tennünk, ez segíthet abban, hogy legközelebb tényleg úgy csináljuk, ahogy tőlünk az edzőink elvárják.“

A norvég, skandináv kézilabdát külső szemlélőként úgy látjuk, hogy még a vereséget is mosolyogva képesek elfogadni. Ezt a szemléletet mennyire tudta már meghonosítani Fehérváron Jensen mester?

„Ez egy hosszabb folyamat, mert a magyar és a skandináv emberek között nagy a mentalitásbeli különbség. Pålnak nagyon jó szemlélete van, amit próbálunk megtanulni tőle, de természetesen ez nem megy egyik napról a másikra.“

Megtörtént a Magyar Kupa sorsolása, és ahogy azt lassan már megszokhatjuk, most is rögtön első osztályú ellenfelet kaptatok...

„Még nem annyira gondolkodtam el a Vác elleni meccsen, mert két nagyon fontos bajnoki vár ránk előbb. Mindenképp nehezebb dolgunk van így, hogy egyedül mi kaptunk ismét élvonalbeli ellenfelet, de nem gondolom, hogy lehetetlen vállalkozás lenne túljutnunk a Vácon. Idén már játszottunk ellenük, amikor volt egy nagyon jó, majd egy borzasztóan rossz félidőnk ellenük. Bőven van mit javítanunk, de a hazai pályát a mi javunkra kell váltanunk!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP