Vasárnap javíthatunk! 2013.04.26.


A veszprémi vereség után már vasárnap javítási lehetőséghez jut a Fehérvár KC, hiszen a Dunaújvárosi Kohászt fogadják Tilinger Tamaráék. Pumi bízik az ötödik helyhez szükséges pont(ok) megszerzésében, mert szerinte a csapat rendezni tudja a sorait az elvesztett meccs után. Szavait a statisztika is alátámasztja: az FKC 2013-ban mindössze négy vereséget szenvedett, és ezekre minden alkalommal győzelemmel válaszolt.

„Sajnos a veszprémi mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, így vasárnap még nyernünk kell az ötödik hely megszerzéséhez, és úgy gondolom, nyerni is fogunk. A csapat képes arra, hogy vereség után felálljon, főleg hazai pályán. Itthon kell tartanunk a két pontot a Dunaújváros ellen!“

Milyen hibákat követtetek el szerdán?

„Az első félidőben nem használtuk ki az emberelőnyös helyzeteket, védekezésünk sem volt épp acélos, ziccereket rontottunk. Ez benne van a játékban, a Veszprém így elment 13-7-re, próbáltuk visszahozni a meccset, de ezúttal sajnos nem tudtunk fordítani, mint idén több meccsünkön tettük.“

Okozott meglepetést a Veszprém?

„Számítottunk rá, hogy keményen fognak védekezni, és tényleg nagyon készültünk, nehéz meccset vártunk, és az is lett. Elvesztettük a pontokat. Remélem, vasárnap megint igazi csapatként játszunk, és újra győzelemmel jöhetünk le a pályáról.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP