A koncentráltság az egyenletes teljesítmény kulcsa 2013.11.09.


Hajduch Csenge jobbszélen kezdte a DVSC TVP elleni mérkőzést, majd átlövő pozícióban is szerephez jutott, és a Fehérvér KC védelmének egyik meghatározó játékosa volt. Csengét nemcsak a szerdai győzelemről, hanem a nyár óta az FKC-ben szerzett benyomásairól is kérdeztük.

„Nagyon fontos két pontot szereztünk, nagyon sokat készültünk ennek megszerzéséért. Úgy érzem, védekezésben és támadásban is sikerült összeraknunk magunkat, és csapatként értük el a célunkat. Volt egy nagyon jó kapusteljesítményünk, és most végre a védekezés is úgy összeállt, ahogy eddig is szerettük volna.“

Mi volt a fő terv a Debrecen játékának hatástalanításához?

„Kudor Kitti játékának semlegesítésére nagyon készültünk, mert ő a csapatuk esze, nagyon jól lát a pályán, meglátja a helyzeteket. Mellette persze nagyon kellett figyelnünk a két átlövőre is. Összességében sikerült őket hatástalanítanunk a jó védekezésünknek és kapusteljesítménynek köszönhetően.“

Szélen kezdtél, mennyire szereted ezt a posztot?

„Szeretem ezt is, bár inkább még mindig a lövő poszt áll hozzám közelebb, de tudom, hogy ott is sokat kell fejlődnöm. Az utóbbi három évben többet játszottam szélen, de idővel szeretném bebizonyítani, hogy átlövőként is számíthatnak rám!“

Mintegy fél éve vagy az FKC játékosa, hogyan értékeled az elmúlt hónapokat?

„Nagyon jól érzem itt magam, sokat tanultam, jó társak közt vagyok, és jók az edzések. Csak pozitívan tudok erről beszélni. Voltak szép sikereink és kevésbé jól sikerült meccseink is az ősszel. Ahhoz, hogy a hullámzó teljesítményünkön javítani tudjunk, a koncentráltság a kulcs. Ha ezt meg tudjuk oldani, akkor minden célunkat elérhetjük.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP