A Tóvárosi Általános Iskolától az FKC felnőtt csapatáig 2014.10.18.


A juniorból a nyáron „kiöregedett“, azonban a felnőttek között egyelőre kevesebb szerephez jut Hrabovszky Helga, aki hisz a szorgalmas munkában, és bízik abban, hogy hamarosan a Fehérvár KC fontos tagjává válhat. A húszéves balszélső jelentős mérföldkőhöz jutott el: szerdán a Rinyamenti KC elleni Magyar Kupa mérkőzésen bemutatkozott, és rögtön gólt is szerzett a felnőtt csapatban.

„Borzasztóan izgultam a padon, amikor gólokkal kezdtünk elmenni a Nagyatádtól, vártam a pillanatot, mikor szólít [Bakó] Boti. Az első félidőben három percet játszottam, jól védekeztem, de támadásban nem nagyon értem ekkor még labdához. A meccs utolsó tíz percére ismét pályára küldött az edzőnk, és úgy érzem, akkor is jól védekeztem, nem rontottam, majd [Horváth] Betti sáncolása után a lepattanó labdát megszerezve sikerült gólt is lőnöm.“

Milyen volt ez a mérkőzés a pályán átélve?

Jó hangulatú, sportszerű mérkőzést játszottunk a Rinyamenti KC ellen. Az elején nehezebben lendültünk bele a hosszabb utazást követően, de aztán sikerült érvényesítenünk a papírformát.“

A junior csapatból nyáron kiöregedtél, a felnőttben viszont még kevés szerep hárul Rád. Mennyire nehéz ezt a helyzetet jól kezelni?

„Nem egyszerű, de ezzel már akkor tisztában voltam, amikor Deli Rita közölte velem a nyáron, hogy az új idénytől a felnőtt csapatnál folytathatom. Úgy vagyok vele, hogy eddig minden munkának meg volt az eredménye, bízom benne, ha szorgalmasan dolgozom, akkor itt is eljöhet az az idő, amikor több lehetőséget kapok. Nekem most az a feladatom, hogy az edzéseken nyújtsak 100%-ot, ezzel segítsem a csapat felkészülését, és ha pár percre megkapom az edző bizalmát, akkor teljesítsek.“

Mennyit lehet tanulni az edzéseken a rutinosabb társaktól?

„Egyéni képzésnél, amikor egymás után lövünk kapura, sok dolgot el lehet lesni. Mindkét, a posztomon szereplő játékos, [Tanabe] Yuki és [Kazai] Anita is elég régóta játszanak már, sokkal több tapasztalatuk van nálam, szerintem előnyös, hogy velük tudok napról napra készülni. Anita különösen sokat segít nekem, mindig kapok tőle tanácsokat, biztatást, aminek nagyon örülök.“

Hogy érzed, sikerült már teljesen beilleszkedned a csapatba?

„Az elején, megvallom őszintén, eléggé tartottam ettől, de szerencsére kellemes meglepetés ért, mindenki nagyon kedves velem. Persze vannak helyzetek, amikor kicsit keményebben szólnak hozzám, de ez teljesen természetes, edződnöm kell. Nagyon jól érzem magam a csapatban. Már tavaly is edzettem alkalmanként a felnőttel, nagyon izgultam, de a lányok segítettek oldódni, és úgy érzem, mára befogadtak már a közösségbe. A nehezebb edzésmunkát sem volt könnyű megszoknom, teljesen más lendülettel játszunk, általában napi kétszer edzünk, nem kicsi tehát a terhelés, de nyáron megszereztük a kellő alapokat ahhoz, hogy ezt fizikálisan végig bírjuk az idény során.“

A szurkolók talán kicsit kevésbé ismernek, noha nagyon régen az FKC játékosa vagy. Mit érdemes tudni eddigi pályádról?

„Székesfehérváron a Tóvárosi Általános Iskolában, negyedik osztályos koromban kezdtem el kézilabdázni, ahol hamar kiemelkedtem társaim közül, és testnevelő tanárom ajánlására kerültem az FKC-hoz, lassan tíz évvel ezelőtt. Nem is játszottam azóta más klubban, saját nevelésű játékosként végigjártam a különböző korosztályos csapatokat. Nagyon szeretnék a következő évek során bizonyítani, és a fehérvári kézilabdacsapat fontos játékosává válni a felnőtt mezőnyben is.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP