„Már az is nagy dolog, hogy itt lehettünk“ 2016.05.03.


Vasárnap a Ferencváros ellen már eleve csalódottan lépett pályára a Fehérvár KC, majd még csalódottabban fejezte be a Magyar Kupa bronzmeccsét. A súlyos vereség ellenére voltak fehérvári szempontból is örömteli mozzanatai a meccsnek, melyek elsősorban az FKC fiatal tehetségeinek voltak köszönhetőek. Utasi Linda például első góljait – rögtön hármat – szerezte tétmeccsen a felnőtt csapatban!

„Amikor megtudtam, hogy én is benne leszek az MK négyes döntőre utazó keretben, először nem is fogtam fel, ennek mekkora nagy súlya van. Anyukám, aki nagy kézilabda-rajongó aztán rádöbbentett, hogy 15 évesen milyen nagy dolog, hogy egy Magyar Kupa döntőn ott lehetek. Hatalmas élmény volt ennek részese lenni.“

Hogy láttad a két mérkőzést?

„Az Érd ellen nem játszottam, mert komoly sansz volt arra, hogy bekerüljünk a döntőbe. Nagyon jól játszott a csapat, szurkoltam, hogy sikerüljön, és örültem, hogy ilyen jól összeálltunk és jól ment a játék a második félidőben. Sajnos az utolsó percek nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna.“

A Fradi ellen jól kezdtünk, de a folyamatosan lesüllyedtünk. A meccs előtt az öltözőben beszéltük, hogy a meccs vége felé talán kaphatunk játéklehetőséget, de ha mégsem, akkor sem bánkódtam volna, mert már az is nagy dolog, hogy itt lehettünk [Hudra] Enikővel.“

Végül aztán bekerültél, és három góllal is letetted a névjegyed...

„Legutóbb a bajnokságban a Győr ellen is pályára kerültem, ám akkor semmi nem jött be. Most úgy gondoltam, ez nem ismétlődhet meg. Ismét egy nagyon komoly ellenféllel kerültünk szembe, és nagyon örültem, hogy három gólt is tudtam szerezni, ezek voltak az elsők a felnőtt mezőnyben. Az átlövésből elért két gólra különösen büszke voltam, mert a hétméteres csak két emberen múlik, itt viszont a fallal szemben kellett jó megoldást választanom.“

Nyilván ez az önbizalmadnak is jót tett!

„Ez mindenképp jelentős ebből a szempontból, mert eddig túlontúl sok önbizalmam nem volt, főleg a múltkori után, amikor a Győr ellen hiába próbálkoztam. Most viszont nagyon boldog voltam, hogy ezen a szinten is képes voltam eredményes lenni.“

Mit vársz a szerdai, Siófok elleni meccstől?

„Mindenképp össze fogja szedni magát a csapat. Úgy gondolom, van elég erő bennünk ahhoz, hogy sikerrel vegyük a két Siófok elleni meccset.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP