Ünnepek Siti-módra 2006.12.28.


A Krim Ljubljana vendégjátéka nem csak a mérkőzés miatt fontos a Cornexi technikai igazgatójának Siti Beának, hanem azért is, mert testvére, a Krim sorait erősítő Eszti pár nappal tovább vendégeskedhetett nővérkéjénél. A Siti-testvéreket arról kérdeztük, hogyan teltek náluk az ünnepek, és mit tartogat számukra az idei szilveszter.

„Harmadik éve az a szokás nálunk Karácsonykor, hogy mindenki hozzánk jön, így idén is tízen ünnepeltünk együtt. Eszti 24-én érkezett meg, mert előtte a csapatával karácsonyozott a kinti mérkőzésünket követően, de 25-én már vissza is kellett mennie az edzések miatt. Most azonban a meccs után itt tud maradni egészen a gáláig. Mi a párommal Siófokra megyünk szilveszterezni – barátokkal, de csak szolidan. Mivel vizsgaidőszak van, a tanulást is meg kell említenem, de mondhatom, ez egyre inkább botrányba fullad. Nem nagyon tudok készülni az amerikai irodalom vizsgámra, ami 30-án lesz. Az anyag ötödik oldalánál tartok még csak, úgyhogy nem ez lesz a legrendesebb felkészülésem, de igyekszem. Arról nem is beszélve, hogy nem ez lenne az első utóvizsgám, ha rosszul sikerülne.” – meséli mosolyogva Bea.

„Tényleg túl rövidre sikerült idén az ünneplés.” – teszi hozzá Eszti. „De így is nagyon jó volt a Karácsony. Ilyenkor általában anyukám az, aki süt-főz a családnak. Én nem vagyok egy konyhatündér, úgy gondolom, van még időm ezzel, ráérek. A fakanállal még csak az ismerkedésnél tartunk. Ilyenkor a klasszikus karácsonyi ételeket esszük: halat, káposztát, meg hasonlókatú. A sütivel azonban vigyáznom kell, óvatosan szabad csak elcsábulni.”

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP