Kodó: Megvan a második! 2007.04.22.


Hat fordulón belül másodszor sikerült a Kodolányi-Cornexi-Alcoa csapatának az, ami az első tizennégy mérkőzésen egyszer sem. A Cornexi fiataljai pénteken – fegyelmezett védekezéssel és látványos támadójátékkal – a Tamásit győzték le 29-24-re. A Kodó így öt ponttal a tizenkettedik helyen áll az NBI/B Nyugati csoportjában.

2007. április 20.
NBI/B, Nyugati csoport, 20. forduló:
Kodolányi-Cornexi-Alcoa – TAM-BAU Tamási KC 29-24 (14-11)

Kodó: Trimmel és Réty (kapusok), Jámbor 8 (6), Kovács 7, Kiss 4, Lelkes 3, Németh 3, Bízik 2, Zsigmond 2, Fekete, Kasó, Popovics, Rajcsányi, Szigeti. Edző: Mihály Attila

„A csapat fegyelmezetten végrehajtotta a taktikai utasításokat: okosan és keményen védekezett, gyorsan és pontosan támadott. A 15. perctől végig vezettünk, és megérdemelten, a játékot élvezve szereztük meg a két pontot.” - mondta Mihály Attila.

Az elmúlt hétvégén a Balaton Kupán ezüstérmet szerzett a Cornexi ifjúsági csapata. Az ott elért eredményről a következőket nyilatkozta a Cornexi utánpótlás-edzője: "Hasznosnak bizonyult az a hétvége, hiszen játszhattunk általunk ismeretlen, más kézilabda-kultúrát képviselő, külföldi csapatokkal, és az ilyen kupák adta hangulat felrázza a lányokat. A döntőn telt ház előtt nem sikerült föltennünk az i-re a pontot, a kimaradt ziccerek megbosszulták magukat."

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. november
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP