Ifik: Ez a vendégek napja volt… 2008.02.03.


A felnőttekhez hasonlóan a Cornexi-Alcoa ifjúsági csapata is simán alulmaradt a Dunaferrel szemben a szerencsésnek egyáltalán nem mondható 13. fordulóban. A 29-43-as verséggel megszakadt a fehérváriak ötmérkőzéses győzelmi sorozata, ráadásul a kapott gólokat tekintve negatív csúcsot döntöttünk: az idei bajnokságban eddig egy meccsen legfeljebb 34 gólt lőttek ellenfeleink.

NBI ifjúsági bajnokság, 13. forduló:
Cornexi-Alcoa – Dunaferr NK 29-43 (12-19)
Köfém Sportcsarnok

Cornexi: Pácz V. és Trimmel (kapusok), Kiss 6 (3), Lelkes 6, Fekete 4 (1), Zsigmond 4 (1), Becséri 2, Emberovics 2, Rajcsányi 2, Kapási 1, Kocsis 1, Vajda 1, Pácz L., Varga. Edző: Mihály Attila.

Mihály Attila, a Cornexi utánpótlás-edzője:

„Csalódott vagyok, mert szorosabb mérkőzésre számítottam. Csapatom egyik fele tompán, a másik bátortalanul játszott. Védekezésben az egy-egy elleni párharcokat rendre elveszítettük. Támadásban – főleg a második félidőben – rengeteg technikai hibát követtünk el, ezzel könnyű gólokat ajándékozva a vendégeknek. Az eredményességhez mind egyénileg, mind a csapat részeként többet kell nyújtania mindenkinek!”

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP