A siker kulcsa a hit 2008.02.12.


Pár nappal a spanyolországi mérkőzés után a Cornexi-Alcoa két szélsője, Balogh Bea és Vaszari Virág mesélt részletesebben a szerzett tapasztalataikról és a visszavágó várható kulcsmomentumairól. BB és Virág véleménye megegyezik abban, hogy elsősorban a támadásban teljesített gyengén a csapat, de a hatgólos vereség ellenére, a tanulságok feldolgozásával és hittel kivívható a továbbjutás.


Balogh Bea:

„Egészen jól viseltem a fárasztó, hajnaltól délutánig tartó utazást. Kétszer két órát repültünk, Brüsszelben szálltunk át, utána pedig száznyolcvan kilométert buszoztunk. Aki fent tudott maradni, és éppen nem aludt, csodás tájakat láthatott. A vendéglátással maximálisan elégedettek voltunk.

Az Itxako ellen jól felkészültünk, azt az egyet leszámítva, hogy mennyire kemények is valójában bent a falban. Amit el lehet képzelni, azt mindent megcsinálnak a csípésektől kezdve az agresszív ütközésekig. Önmagunkhoz képest mi is sokkal keményebbek lettünk ettől, hiszen próbáltuk ezt valahogy kompenzálni. A bírók ezt a néha már durva játékot hagyták is. Próbáltuk felvenni a versenyt, és a védekezésünk időnként tényleg nagyon jól működött, viszont támadásban sokszor nem tudtunk eredményesek lenni, valamint több indításgólt is kaptunk. Többször előfordult, hogy kivédekeztük a támadás nagy részét, majd az utolsó pillanatban, amikor a bíró keze már fent volt, mégis bekaptuk a gólt.

Nagyban meghatározta a mérkőzés menetét, hogy közvetlen a meccs elején három hetesünk is kimaradt, ami mindenképp rányomta bélyegét a támadójátékunkra, kicsit elbizonytalanított bennünket, és ez befolyásolta a későbbieket.

A második félidőben már sokkal jobban és eredményesebben tudtunk játszani. Ez is mutatja, hogy ekkora különbség nincs az Itxako és a Cornexi között. Az, hogy idegenben kikaptunk tőlük, az benne volt, de azt várom, hogy a hazai meccsen ezt a hátrányt is be fogjuk tudni hozni. Itthon leszünk, még jobban rájuk tudunk készülni. A videó nem tükrözi hűen azt, hogy milyen is egy csapat, mára viszont már van saját tapasztalatunk erről, már tudjuk, mire számíthatunk. Próbáljuk az egész csapatot agresszívebb védelemre állítani, sokat gyakorolni a keményebb védekezés elleni játékot.


Vaszari Virág:

„Elég fárasztó volt az utazásunk, mivel jó korán indultunk Fehérvárról, és közel tizenkét órát mentünk egyfolytában. Spanyolországban nagyon kellemes idő fogadott bennünket, ami viszont mindenkit felvidított és feltöltött energiával. Ezt kihasználva egyből edzeni is mentünk. A szállásunk szuper volt, ahogy az ellátásunk is.

Abszolút nem voltunk feszültek vagy idegesek a pályára lépéskor, senkiben nem volt félsz. A szerdai bajnoki győzelmünk – a szoros eredmény ellenére – ugyanis pozitívan hatott a csapatra.

Az ellenfelünket igaz megnéztük videón, de sok időnk nem volt az elemzésükre. Ennek ellenére a videón ugyanazt tapasztaltuk, amit végül kint. Azaz, nagyon jó játékosaik vannak, akik rendkívül keményen védekeznek, mondhatnám brutális, harcos csapat a gyors szélsőikkel és hatalmas lövőikkel. Mondjuk, én személy szerint szeretem az ilyen küzdős meccseket.

A meccsen – úgy érzem – jó volt a védekezésünk, a támadásban voltak inkább problémáink, amin fogunk tudni javítani a vasárnapi visszavágóig. Nem reális a két csapat közt kialakult különbség. Jól kezdtük a meccset, de sokat hibáztunk az első félidőben, sorban kihagytunk három hetest, ami megroppantott kicsit bennünket. Sőt, volt negyedóra, amíg egyáltalán gólt sem lőttünk. Ezt a hatgólos különbséget sajnos nem tudtuk leküzdeni, hiába tudtuk, hogy minden egyes gól sokat számít összesítésben.

A második félidőben már hiába voltunk jobbak, sok volt a ledolgozandó hátrány. Amennyiben kijavítjuk ezeket a hibákat, akkor a visszavágón van esélyünk a továbbjutásra. Visszanéztük a meccset, és megtaláltuk azokat a pontokat, melyeken változtatnunk kell. Ha mindenki elhiszi, hogy képesek vagyunk megnyerni, akkor hazai pályán, a szurkolók segítségével ledolgozható lesz a hátrány.

Számomra igen megható volt, hogy Estellában ilyen sok szurkoló buzdított bennünket – amit ezúton is köszönök nekik –, és ami nagyon sokat jelentett a csapatnak. Remélem, a továbbiakban is kitartanak mellettünk.”
 
Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP