„Bizonyítási vágy van bennem” 2009.02.27.


Emberovics Míra eddig javarészt csak a védekezésben jutott szóhoz a Fehérép Alcoa FKC csapatában, most viszont Laima Bernataviciute sérülése miatt támadásban is tartósan a pályán maradhatott. A Nyíradony, majd a Vác elleni meccsek során a húszéves átlövő egymás után döntötte meg egyéni gólrekordjait az NBI-ben…

„Sajnos nagyon foghíjasan kellett felállnunk az elmúlt mérkőzéseken, aminek volt rossz és jó oldala is. Hirtelen elég nagy felelősség zúdult a nyakamba Laima sérülésével, de annak örülök, hogy ezáltal ennyi lehetőséget kaphattam, amit úgy érzem, elég jól ki is tudtam használni. Tudom, nagyon sokat kell még fejlődnöm, de mindenre nyitott vagyok, és próbálok felnőni a feladathoz.”

Mekkora különbség Számodra balátlövőként vagy jobbátlövőként szerepelni?

„Természetesen eléggé más a két poszt, de ezt is ugyanúgy meg kell oldanom. Bárhol szívesen játszom, ahol a csapatomnak szüksége van rám. Nagyon örültem a játéklehetőségnek.”

Érdekes két meccsen vagytok túl, hiszen szombaton csúnya vereséget szenvedtetek Nyíradonyban, majd szerdán a Vácot a vártnál simábban intéztétek el. Mi okozhatja ezt a hullámzó formát?

„Nagyon nehéz kérdés! Ez a hullámzás sajnos nem csak az elmúlt két meccsen, hanem az őszi szezonban is sokszor csapatunk jellemzője volt. Ha erre igazán választ tudnánk adni, akkor vélhetően már megtettük volna a szükséges lépéseket azért, hogy újra ne fordulhasson elő. Abban biztos vagyok, hogy Nyíradonyban sem az akarati tényezőkkel volt probléma, nagyon szerettünk volna ott is nyerni, de valamiért egyszerűen nem jött ki a lépés. Az edzők szokták is nekünk mondani, hogy mindig attól félnek csak igazán, épp milyen lábbal kelünk fel aznap…”

Közvetlenül a nyíradonyi mérkőzés előtt nem is éreztétek, hogy most nem vagytok a legjobb formában?

„Nem, egyértelműen csak a meccs közben alakult ilyen csúnyára a történet. Rengeteg elkerülhető hibát követtünk el, amiből sok könnyű gólt lőtt az ellenfél. A védekezésünk abszolút nem volt megfelelő szintű, de még csak egy jó átlagosnak mondható sem, hiányzott a szokásos keménység. A támadásaink sem igazán alakultak jól, sokszor még a lerohanásainkat sem tudtuk a megbeszéltek szerint végigvinni.”

Ezekkel szöges ellentétben, most szerdán egy csapatcsúcsot is megdöntöttetek, ugyanis a Vác elleni meccsen kaptátok ebben a szezonban eddig a legkevesebb gólt.

„Valóban, ezen a két meccsen nyújtott teljesítményünk teljesen szélsőséges volt. Szerdán a védekezésünk nagyon jól összeállt, rengetegszer faultoltunk jó ütemben, és a jó védekezésnek köszönhetően sok lerohanás-gólt tudtunk elérni. A felállt fal ellen pedig a begyakorolt figurákat szép türelmesen végigjátszottuk. Nagyon együtt voltunk a Vác elleni meccsen, bíztunk egymásban, igazi csapatként küzdöttünk, örültünk egymás góljainak. Különösen örültem annak, hogy a szombati mélypont után, és a három kulcsemberünk hiánya ellenére, ilyen jól sikerült magunkra találni. Ezt a győzelmet igazi akaraterőről tanúbizonyságot téve harcoltuk ki.”

Holnap egy papíron könnyebbnek ígérkező meccs következik a kieső helyen álló Pécs ellen, ám idegenben… Ez a meccs számodra azért is érdekes lehet, mert Pécsen kezdtél kézilabdázni. Mit vársz?

„Úgymond „hazatérek” most, de emiatt abszolút nem izgulok, sokkal inkább bizonyítási vágy van bennem. Szeretném megmutatni, hogy a Pécsről való távozásom óta mennyit tanultam ebből a játékból. Nagyon remélem, sikerül legalább úgy teljesítenem, mint a Vác ellen tettem, nem szabad megtorpannom. Végre szeretnénk idegenben is győzni, meg kell, mutassuk, hogy azért mert elhagyjuk a Székesfehérvár táblát, nem leszünk rosszabb csapat. Mindegy ki az ellenfél, fel kell vállaljuk a felelősséget, ugyanúgy kell játszanunk, mint amikor saját közönségünk előtt vagyunk. Nem szabad semmilyen külső körülménnyel foglalkoznunk, csak tartanunk kell magunkat a megbeszélt taktikához.”

Milyen emlékeid vannak a pécsi korszakodról?

„Bár nagyon fiatalon, tizenhat évesen felkerültem Budapestre a Vasashoz, tulajdonképpen csak pozitív emlékeim vannak Pécsről. Nagyon szép időszakot töltöttem a városban, és amellett, hogy megismerkedtem a kézilabdával, sok barátságot is kötöttem, sokukkal még mindig tartom a kapcsolatot.”

A PEAC mostani csapatában bizonyára vannak páran, akikkel még gyerekként is együtt szerepeltél…

„Tulajdonképpen a csapat gerincét jól ismerem, egy elég fiatal társaság alkotja most a PEAC-ot, többen is ott vannak a keretben azok közül, akikkel együtt kezdtem kézilabdázni. Ilyen például a balátlövő Darányi Dóra, a beállós Danyi Ágnes vagy éppen az irányító Vasas Edina. Várom már, hogy találkozzak velük a pályán, de remélem, a végén csapatomnak és nekem is okunk lesz az örömre.”

A PTE-PEAC – Fehérép Alcoa FKC NBI-es mérkőzés szombaton, Mohácson kerül megrendezésre; a felnőtt meccs 18, az ifjúságiaké 16, a serdülőké 14 órakor kezdődik.

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP