Aki csak egy célt ismer… 2009.08.02.


A pénteki Szezonnyitó az újságírók számára is tartogatott érdekes programot: a közvetlenül a a Hypo Niederösterreich elleni délutáni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Sótonyi László mellett Gunnar Prokop is a média képviselőinek rendelkezésére állt. Összeállításunkban a sportág egyik legkarakterisztikusabb és -sikeresebb egyéniségének a válaszaiból idézünk.

Mi a véleménye a sportág általános helyzetéről, és mik a Hypo céljai ebben a szezonban?

„A gazdasági világválságnak nevezett jelenségnek tulajdonképpen pozitív hatása is van a sportra. Bár ezek a hatások a labdarúgásban – ahol egyre magasabbak az átigazolási díjak – úgy tűnik, nem jelentkeznek, a kézilabdában elindult egy normalizálódás a játékos-piacon. Mindez fontos is volt, hiszen elsősorban Dániában, Romániában és néhány kelet-európai csapatnál a női kézilabda viszonylatában irreális, sőt mondhatni erkölcstelenül nagy összegek röpködtek. Én a Hypóval sohasem kívántam ebben a játszmában részt venni, és ezután sem fogok. Azt vallom, nem pénzből, hanem munkából kell csapatot építeni.

Ami a csapatunkat illeti, mint mindig, ebben a szezonban is csak egy célunk lehet: a Bajnokok Ligája megnyerése. Természetesen ez nem sikerülhet mindig, de célként ennek kell lebegnie a szemünk előtt!”

Az Ön személye nagyon megosztja a sporttársadalmat. Vannak, akik koronát is tennének a szobrára, és olyanok is, akik egyből patkót szögelnének rá…

„Kétségtelenül polarizált a rólam kialakult vélemény. Azonban az emóciókra szükségem van ahhoz, hogy erőt tudjak adni a csapatomnak, ami persze előfordulhat, hogy nem sikerül. Tudomásul kell vennem, ezzel együtt jár az, hogy vannak, akik emiatt negatív véleményt alkotnak rólam. Végeredményben úgy vagyok ezzel a jelenséggel, hogy ez is a munkámnak az eredménye.”

Németh András távozása után több szakember neve is felmerült, mint a Hypo kispadjának a várományosa. Ezek után meglepetésként hatott, hogy Ön lett a csapat vezetőedzője. Mi állt a döntés hátterében?

„András kiváló szakember, két év alatt sokat tanultam tőlem, és valószínűleg ő is tanult egy-két dolgot tőlem. András nem csapatjátékos, világéletében egyedül kellett megküzdenie a problémákkal; a jelenlegi helyzet kihívásaira azonban inkább a team-szemléletet tartom megfelelőnek. Ezért egy edzői csapat kialakítása mellett döntöttem, amiben nagyon fontos szerepe van Ohnak, aki játékos-edzőként vezeti a tréningek nagy részét, és már az eddigi munka során is nagyon jó benyomást tett rám, kellemes meglepetést okozott nekem.

Két éve – állíthatom – nekünk volt a legjobb csapatunk Európában, azonban a döntő mérkőzést elveszítettük, ami a sportban mindig benne van. Persze, ebben szerepe volt a hírhedt német bírópárosnak. Tavaly ugyanazzal a csapattal már lényegesen gyengébb teljesítmény nyújtottunk, és ez is a változtatást indokolta.”

Hogyan jellemezné a kézilabda-sportágat?

„A kézilabda olyan, mint egy sakkjátszma, amit emberekkel játszanak. Ehhez a gyönyörű játékhoz atlétikus képességekre, fejre és csapatszellemre is szükség van. Ebből adódik a sokszínűsége, ami a közönséget is magával ragadja.”

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen: Gunnar Prokop)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP