Figyelem és fegyelem 2010.03.18.


Fiatal pályafutása eddigi gólokban legeredményesebb NBI-es felnőtt bajnokiját játszotta Németh Kriszta. Az Alcoa FKC 18 éves, junior válogatott kerettag átlövője négy akciógólt szerzett a Győri Audi ETO ellen, de a felnőttek meccsét megelőzően az ifjúságiaknál is játszott egy félidőt, mely során kulcsszerepet vállalt abban, hogy a fehérvári ifisták 20-12-re nyerték az első játékrészt.

Vásárhelyen egy sérülés miatt idő előtt kiszálltál a játékból, de ma örömmel láttuk, hogy ez ezek szerint nem volt olyan súlyos!

„Kifordult a bokám, ahogy ráléptem az egyik játékos lábára. Azt beszéltük meg a két gyúróval, hogy a hétfői edzést kihagyom, csak biciklizhettem és passzolgathattam a többiekkel. Kedden kezdtem el a teljes értékű munkát, most pedig már újra játszhattam.“

Mind az ifi, mind a felnőtt csapattal nagyon komolyan megdolgoztattátok a bajnok Győri Audi ETO-t. Hogy láttad a két mérkőzést belülről?

„Nagyon akartunk! Az ifin nagyon meg akartuk verni őket, amire volt is esély, hiszen az első félidőben kilenccel is vezettünk, ám sajnos a végére elfogyott az előny, különböző figyelmetlenségek miatt. A felnőttel nagyon sokat dolgoztunk ezen a héten is, készültünk a Győrre, sokat gyorsítottunk, és pontosabbak voltunk, mint általában szoktunk. Múlt héten különösen pontatlanok voltunk, nagyon sok labdát eladtunk, ezeket most hála Istennek sikerült leredukálnunk. Nagy lendülettel, bátran játszottunk – ez volt a tisztes helytállás kulcsa szerintem.“

Igen nagy kedvvel, ráadásul hatékonyan lőttél...

„Jól éreztem magam a pályán! Év eleje óta ezért „könyörögnek”, hogy így lőjek, ilyen nagy lendülettel és bátran menjek a kapura. Végre most kijött a lépés, és sikerült minden. Talán azért is ment ilyen jól, mert nem volt nagy teher a vállunkon, úgymond gondtalanul játszhattunk most.“

A következő, Veszprém elleni meccsre sok mindent lehet mondani, kivéve azt, hogy tét nélkül léphetnétek pályára!

„Valóban óriási a tét, de remélem, ez is arra sarkallja majd a csapatot, hogy menjünk és csináljuk; tudjuk győznünk kell, hogy oda kerülhessünk a legjobb nyolcba.“

Mi kell ahhoz, hogy sikerrel megvívjátok a veszprémi meccset?

„Figyelem és fegyelem! Ott is gyors játékra készülünk, aminek eredményességéhez szükséges a pontosság. Nagyon türelmesnek is kell lennünk ugyanakkor, és védekezésnél oda kell figyelnünk az átlövő-beálló, irányító-beálló kapcsolataikra. Jobban kell koncentrálnunk a nehezebb helyzetekben is. Ez lesz a legfontosabb: nehéz szituációkban ki fog tudni tisztább fejjel gondolkodni.“

A BL-döntőst megszorongatni képes csapatnak talán nem a kilencedik pozícióban lenne a helye...

„Igen, én is így gondolom, de sajnos most így jött ki ez az év. Van még azonban egy utolsó esélyünk a változtatásra, és szeretnénk is megragadni ezt az alkalmat!“

fkc.hu
fotó: Fehér Viktor (a képen: Németh Kriszta)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP