A vb legjobb magyar játékosa 2010.07.07.


Tilinger Tamara pályafutása első aranyérmét vehette át a főiskolai világbajnokság nyíregyházi eredményhirdetésén. Ráadásul az Alcoa FKC irányító-átlövője csapatársához, Szikora Melindához hasonlóan külön elismerésben is részesült: a torna legjobb magyar játékosának járó díjat ítélték oda Puminak.

„Fantasztikus volt, mindannyian nagyon boldogok voltunk a csehek elleni győzelmet követően. Úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a világbajnokságot, mert vasárnapig 100%-osak voltunk, és így már szombaton eldőlt a cím sorsa. A vasárnapi meccs sajnos nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, de nem baj, mert világbajnokok lettünk!“

Még a törökök elleni meccs előtt különdíjban is részesültél!

„Engem választottak meg a torna legjobb magyar játékosának, aminek nagyon megörültem, hiszen abszolút nem számítottam rá, nem is tudtam, hogy ilyen díjat is osztanak!“

Újoncként kerültél a keretbe, és rögvest húzóembere lettél a végül világbajnok csapatnak. Mennyire ment könnyen az összeszokás?

„Ahhoz képest, hogy csak három hetet töltöttünk együtt a vb előtt, nagyon jól sikerült az összeszokás, nem volt semmi probléma. Akárcsak a többiek, én is megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni a csapat sikeréért. Örülök, hogy ez sikerült is.“

Milyen érzés volt a dobogó legfelső fokára felállni?

„Elmondhatatlanul fantasztikus! Első főiskolás világbajnokságom volt, és aranyérmet nyertünk! Örök élmény lesz ez a világbajnokság mindenkinek, amit nem lehet elfelejteni. Eddigi pályafutásom alatt nem szereztem még soha aranyérmet csapataimmal – ez a legelső, de remélem, nem az utolsó!“

A magyar fiúk is világbajnokok lettek, így nyilván emlékezetes volt a közös ünneplés is!

„A csarnokban az éremátadás és a záróünnepély után visszamentünk a szállásra, és ott kezdődött a hajnalig tartó buli, ahol nagyon jól éreztük magunkat.“

Hogyan folytatódik Számodra a nyár?

„Nem valószínű, hogy végül elmegyek a Balatonhoz, ahogy terveztem, mert csak egy hét szünetem van, és ráadásul ez alatt is mennem kell például vérvételre, így mégsem igazi pihenő. Hétfőtől pedig már megyek edzeni a többiekkel. A rövidre sikerült nyári szünetért persze kárpótol az aranyérem.“

Milyen kilátásokkal tekintesz az új idényre?

„Elvileg érkezik még hozzánk két játékos, de még mi sem tudjuk, hogy kik ők, és milyen csapatokból jönnek. Bízom benne, hogy olyan helyezést érünk el a bajnokság végére, amivel újra EHF-kupában indulhatunk majd jövőre. Fiatalok vagyunk, de biztosan minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek a célnak az eléréséért. Egyénileg olyan teljesítményt szeretnék nyújtani ebben a szezonban is, amivel újra bekerülhetek a válogatott keretébe.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP