Tizenötgólos este 2010.12.31.


Kristina Trishchuk eddigi legeredményesebb magyarországi mérkőzését játszotta a Veszprém Barabás KC ellen. Az Alcoa FKC RightPhone átlövője tizenöt gólt – köztük nyolcat átlövésből – szerzett a keddi bajnokin, és ezzel egy egészen kimagasló teljesítménnyel zárta a 2010-es évet, melynek az első felét a súlyos térdsérülését követő rahbilitációval töltötte.

„Extázisban voltam, nagyon akartam nyerni, ugyanúgy, ahogy a csajok is. Komolyan készültünk a meccsre, még Karácsonykor is edzettünk, ami egy kicsit rossz volt, de tettük a dolgunkat a sikerért.“

15 gólt még sosem lőttél Magyarországon egy meccs alatt…

„Ennyit még valóban csak Oroszországban lőttem; nagyon örültem, hogy ilyen eredményes tudtam lenni. Azt hiszem, kezdem már visszanyerni a régi formámat, amit meg is akarok már tartani, ezért sokat dolgozom az edzéseken.“

A keddi meccs vége igazán izgalmas lett. Miben látod az okát, hogy a veszprémiek egyenlítése után végül újra Ti kerültetek előnybe?

„Nagyon jól védekeztünk, a kapusteljesítmény is jobb volt nálunk.“

Öt évvel ezelőtt épp Veszprémből kerültél Fehérvárra. Különleges még Számodra ellenük játszani?

„Nem, az még egész más volt, amikor ott edzettem, és játszottam néhány mérkőzésen. Akkor még nem volt ott profi csapat. Semmi különös érzésem nem volt bennem, csak a meccsre koncentráltam.“

Az egész 2010-es évet nézve, aminek kb. a felét a sérülésed miatt pályán kívül töltöttél, mennyire vagy elégedett?

„Igen, szerencsére már túl vagyok ezen, nagyon örülök, hogy újra tudok kézilabdázni, és elfelejthetem ezt az egészet. Nehéz időszak volt, de most ugyanezen túl kell esnie másoknak is. Remélem, [Tilinger] Pumi, Becséri Kitti és Németh Kriszta is sikeresen vissza tud majd térni ezután a komoly műtét után, amin ők is átestek az ősz során. Nekik is azt kívánom, hogy mielőbb újra élvezni tudják a játékot.“

Mit remélsz 2011-től?

„Mindenképpen szeretnék EHF Kupában indulni, lehetőleg úgy, hogy a legjobb négybe kerülünk az idei bajnokság rájátszásában. Ez roppant nehéz, de nem elérhetetlen, elég jónak érzem hozzá a csapatunkat. Sokat kell dolgoznunk, az csak egy kis lépés, hogy most nyerni tudtunk Veszprémben, még sok fontos meccs vár ránk a tavasszal.“

A bajnokságban legközelebb Békéscsabára látogattok, ahol már évek óta nem tudtatok nyerni. Látsz esélyt ennek a rossz sorozatnak a megtörésére most?

„Remélem, hogy bravúrt tudunk elérni. Mindenképp otthonukban ők az esélyesebbek, de érzem most a csapatomon az önbizalmat, kíváncsian várom, hogy mit tudunk majd ott mutatni. Elsején is fogunk edzeni, mert előbb még az Újbuda ellen játszunk kupamérkőzést. Utána koncentrálunk majd a Békéscsabára.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP