Ani, a szerdai meccs pozitívuma 2015.04.11.


Herr Anita szeptember 20-án, a Dunaújváros elleni győztes meccsen szenvedett Achilles-ín sérülést. Ani a műtétet és a szakszerű rehabilitációt követően tért vissza a szerdai, debreceni bajnokin, és bár egyelőre rövid töltött pályán, rögtön két góllal jelezte, hogy újra erőssége lesz a Fehérvár KC-nek.

„Nagyon örültem, hogy végre ismét a csapat rendelkezésére állhattam, és a rájátszás első mérkőzésén pályára léphettem. Amiatt viszont eléggé csalódott vagyok, hogy vereséggel kezdtünk, ráadásul a saját hibáink miatt alakult így az eredmény.“

Mik voltak ezek a döntőnek bizonyuló hibák?

„Kapott góljaink száma normálisnak mondható, viszont a lőtt gólunk nagyon kevés! Támadójátékunk nagyon nem működött, és így nem tudtuk érvényesíteni azt, amit gyakoroltunk. Lerohanásokat egyáltalán nem tudtunk vezetni, mert ehhez hiányzott játékunkból a szükséges sebesség. Sok ziccert elhibáztunk, és sok olyan gyenge lövésünk volt, amit könnyen kivédett a kapus.“

Még szeptember közepén, a Dunaújváros elleni győzelem alkalmával szenvedtél sérülést. Mennyire volt nehéz ezt a hosszú időszakot kivárnod, mire újra játékra jelentkezhettél, és milyen állapotban vagy most?

„Nehéz időszak volt, de nagyon sok munkát végeztünk el Horváth Hajnival, ennek köszönhetően sikerült a célkitűzést teljesíteni, hiszen szerettem volna a rájátszás kezdetére visszatérni. Úgy érzem, a jövő szezon kezdetére lehetek ismét teljes értékű játékos, de addig annak is örülök, hogy újra játszhatok. A rájátszás mérkőzésein fokozatosan szeretnék egyre többet játszani és segítségére lenni a csapatnak. A fokozatos terhelés nagyon fontos, a lányokkal együtt végigedzem már a hetet, meccseken viszont egyelőre csak részfeladatokat oldhatok meg. Bízom benne, hogy egyre jobban terhelhető lesz a lábam, de most még a hét végére eléggé elszoktam fáradni.“

Még öt bajnoki vár Rátok ebben az idényben, a rossz kezdést követően mit vársz a tavasz hátralévő részében magatoktól?

„Gyorsan túl kell lépnünk a debreceni kudarcon, harcolnunk kell tovább. Ez az öt meccs nagyon fontos, továbbra sem tettünk le az ötödik hely megszerzéséről. Úgy gondolom, csapatunkban van annyi plusz, hogy ezt meg is tudjuk csinálni!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP