2009/2010: Balszélsők 2009.06.06.


2005. ősze óta – akkor Kristina Trishchuk érkezett Veszprémből Fehérvárra – a 2008/2009-es idényben fordult elő először, hogy szezon közben igazolt játékost a Fehérép Alcoa FKC. A bajnokság folyamán a csapathoz csatlakozott négy játékos közül ketten balszélsők, így elmondható, hogy ezen a poszton már évközben jelentős változáson ment át Sótonyi László együttese.

A balszélen Vaszari Virággal kezdtük a szezont, majd szeptemberben Szegedi Orsolya, február végén Vincze Melinda csatlakozott a csapathoz.

Vincze Melinda Fehérvárra érkezése óta a csapat első számú balszélsője, és a válogatott játékosnak a következő idényben is meghatározó szerepet szán Sótonyi László vezetőedző:

„Melindával szemben is azok az elvárásaim, mint Pastrovics Melindánál: válogatott kerettagként a csapat egyik vezére kell legyen, és azt várom tőle, hogy az edzéseken nyújtott nagyszerű hozzáállását a mérkőzésekre is átvigye. Az elmúlt idényben mutatott teljesítményét még befolyásolta a Dunaferrtől való elszakadás, és az új csapatba való beilleszkedés. A jövő szezonban mindenképp kiemelkedő és meghatározó szerephez kell nálunk jutnia.“

Vaszari Virág személyében a 2005-ös EHF-kupagyőztes gárda utolsó még Fehérváron kézilabdázó tagja távozik az FKC-ből. Az egyetemi világbajnokságon ezüstérmet szerzett szélső 2002. óta 110 bajnokin 164 gólt lőtt, ezzel a klub örökranglistáján a játszott meccseket tekintve a hetedik helyen áll, míg a házi góllövőlistán a huszadik helyet foglalja el. Virág Vácon kívánja folytatni a pályafutását.

Szegedi Orsolya kölcsönjátékosként került a Fehéréphez, és 25 bajnokin 32 gólt szerzett, és mivel a szezon végén lejár a kölcsönszerződése, visszatér a Győri Audi ETO-hoz.

Virág és Orsi távozásával a klub saját nevelésű játékosa, az ifjúsági válogatott Németh Nóra kerül fel, és kezdi meg a felnőtt csapattal a nyári felkészülést.

„Nóri egyike lesz azon ifistáknak, akik a felnőtt kerettel készülnek az új idényben. Minden most felkerülő fiatalra az lesz érvényes, hogy megkapják az esélyt, valamint a lehetőséget, hogy tanuljanak, dolgozzanak. Elvárásom annyi vele szemben, hogy használja ki ezt a lehetőséget, ne legyen megilletődött, és dolgozzon legjobb tudása szerint. Azt hiszem, ebből a szempontból nem lesz vele és a többi fiatallal sem gond.“ – vallja Sótonyi László.

Mihály Attila, az FKC ifjúsági csapatának edzője és a felnőttek másodedzője így jellemzi tanítványát: „Németh Nóra az alacsony termetét kellő agresszivitással pótolja. Az idei éve arra ment rá, hogy visszahozzuk a súlyos sérüléséből. Ez úgy gondolom, részben sikerült, de a dinamikája még nem teljesen a régi. Megítélésem szerint részfeladatok megoldására képes lesz a felnőttek között, ha rá kerül a sor. Mérhetetlenül bátor, bevállalós lány, nem fél a kihívásoktól.“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen Vincze Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP