Edzői nyilatkozatok 2010.04.23.


A Dunaújvárosi NKKSE – Alcoa FKC bajnoki után Rapatyi Tamás azt emelte ki, hogy sikerült akaratukat érvényesíteniük, és hiba nélkül megvalósítaniuk a tervezett gyors támadójátékot. Mihály Attilának – a katasztrofális első félidei védekezésen túl – az fájt legjobban, hogy csapata lelkesedésben is vereséget szenvedett.

Rapatyi Tamás, a Dunaújvárosi NKKSE vezetőedzője:

Rengeteg gólt láttunk a mai mérkőzésen, mondhatni a Dunaújváros akarata érvényesült?

„Igen. Tanultunk, úgy érzem, a legutóbbi, Siófok elleni mérkőzésből, ahol az első félidőben gyakorlatilag ugyanígy játszottunk, ám utána valami oknál fogva játékunk megakadt és teljesen összezavarodtunk. Ennek megismétlődését mindenképp el akartuk ma kerülni, végig koncentrálva sikerült megcsinálni, amit terveztünk. A sok gól azért volt mert valóban erőltettük a gyors játékot, a sok rohanást, és ezeket azt lehet mondani, hiba nélkül sikerült most megvalósítanunk.“

Még ősszel, a fehérvári alapszakasz meccs után azt nyilatkozta: tavaszra fog összeállni igazán csapata. Hogy érzi, összeálltak már?

„Nagyon sok gondunk volt, a csapat már összeállt, de közben elveszítettük irányítónkat, Jókai Nórát. Az ő kiválása mind támadásban, mind védekezésben nagy gondot okozott. Ennek ellenére úgy érzem, nagyon sokat fejlődött a csapat, amit tavasszal többször is bizonyítottunk; bárkinek képesek vagyunk méltó ellenfele lenni. Nyilván a hibákból adódóan becsúszott azonban néhány nagyon fájó vereség is.“

Az alapszakaszt nyolcadik helyen zárták, a rájátszásban lehet cél előrébb lépni?

„A Fradi otthonában elért győzelmünkkel gyakorlatilag megnyitottuk az utat az előrelépéshez. Nagyon nehéz szakaszban vagyunk, három hazai mérkőzést egymás után hoznunk kell, ebből az egyiket ma megnyertük. Előre nem akarok számolgatni, a legfontosabb most az, hogy a Siófokot a jövő héten legyőzzük.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője:

Huszonnyolc gólt kaptatok az első félidőben. Mivel magyarázható a roppant sok kapott gól?

„Tompák voltunk védekezésben, nem volt kapusteljesítmény, a védekezés nem volt elfogadható. Nyilván nem erre készültünk, egész egyszerűen a kezdeti hibák elbizonytalanították a csapatot, és ami a legfontosabb és legfájóbb: lelkesedésben is vereséget szenvedtünk az Újvárostól.“

A katasztrofális első félidő után valamivel jobb második játékrészt produkáltatok...

„Azt kértem a lányoktól a szünetben, hogy próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a maradék harminc percből. Valamelyest javult a helyzet, de akkor is tizenöt gólt kaptunk, ami szintén sok, de az tény, hogy a mérkőzést első sorban az első félidei védekezésünk miatt veszítettük el.“

Mik a teendők a folytatásban, hogy ezt a kisiklást kijavítsátok?

„A lehetőség adva van a javításra: mindjárt szerdán jön a Fradi, akik ellen bebizonyíthatjuk, hogy ez egy rossz nap volt, és ennél lényegesen többet tudunk és akarunk is játszani! Ez a kulcs.“

Ha mindenképp pozitívumot próbálunk keresni az újvárosi meccsben, a támadó játék nem volt rossz időnként...

„Ebből a mérkőzésből nagyon nehezen tudom kivenni a pozitívumot. 35 lőtt góllal minimum nagyon szoros meccset kellett volna játszanunk, de akár nyernünk is. Ezzel a védekezéssel, amíg nem tudunk „harapni”, önfeláldozóan játszani és lelkesedni, akkor nem sok sikerünk lesz.“

Van már terved a védekezés felkeményítésére?

„Idáig is megvoltak rá az edzésgyakorlatok, ám úgy gondolom, bármi is történik edzésen, a mérkőzésen minden fejben dől el. Ha nem koncentrálunk, és nem ütközünk eleget, akkor akármilyen más taktikai variáció vagy védekezési forma sem segít. Minden védekezési struktúrában az alap a sok ütközés, maga a védekezés nagy része akarati tényezőkön múlik. Ma is látszott, ha nem tudunk kellően ráhangolódni, fejben ott lenni védekezésben, akkor ilyen csúfos vereség ér minket.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP