Jó periódusok, majd hibák sora 2011.01.20.


Hiába volt az Alcoa FKC RightPhone-nak két 4-0-s sorozata is a szerdai bajnokin Győrben, mindkettőt a bajnok percei követték a fehérváriak pontatlan támadásbefejezései és technikai hibái miatt. Különösen az első félidő második negyedórájában alakult ki jelentős különbség a csapatok között: ezt a periódust 10-2-re nyerte az ETO. A mérkőzésről Mihály Attila, az FKC vezetőedzője osztotta meg velünk gondolatait.

„A papírformának megfelelő eredmény született, bár én bíztam benne, hogy ennél szorosabb meccset is tudunk játszani. A mérkőzés bizonyos periódusaiban kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk, de többször voltunk bizonytalanok, ami meghatározta a mérkőzés alakulását.“

Milyen pozitívumokat és negatívumokat tudsz kiemelni a látottak alapján?

„A pozitívum az, hogy a mérkőzés elején, majd később több rövid periódusban kifejezetten partnerek tudtunk lenni, méltó ellenfelei a címvédőnek. A negatívum pedig az, hogy a meccs többi részében nem. Elvesztettük a fonalat védekezésben, bizonytalanná váltak támadásaink.

A felállt védelmünk többnyire hatékonynak bizonyult, viszont a bizonytalan támadásbefejezéseinkkel és technikai hibáinkkal megkönnyítettük a hazaik dolgát, mert ezeket a lehetőségeket könnyű gólokra váltahatták.“

Hogyan alakul a csapat programja a vasárnapi meccsig?

„A holnapi napot a rehabilitálásra szánjuk, az apróbb sérülésekkel rendelkező játékosok kezeltetik magukat. Pénteken edzünk kettőt, szombaton egyet és teljes erőnkből készülünk a Szekszárdra. Minden ellenfelünkből alaposan felkészülünk, mert úgy gondolom, ezáltal leszünk erősebbek.“

A kötelező két pont begyűjtésén felül mit vársz el csapatodtól a meccsen?

„A már összeállt védekezésünk hatékony legyen, és támadásban legyünk annyira fegyelmezettek és annyira kreatívak, amennyire csak lehetséges!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP