Edzői nyilatkozatok 2011.12.30.


Ökrös Csaba és Mihály Attila értékelésében is nagy hangsúlyt kapott a fehérváriak egy héttel korábbi, debreceni botlásának a lélektani hatása, illetve a mai mérkőzésen jó egyéni teljesítmények számában megmutatkozott különbség. Míg a váciaknál egyedül Klivinyi Kinga emelkedett ki, addig az Alcoa FKC-ben többen nyújtottak átlagon felülit.

Ökrös Csaba, a Váci NKSE vezetőedzője:

„Az első félidőben a gyors középkezdésekre nem tudtunk úgy reagálni, ahogy szerettem volna. Támadó játékunkban a helyzeteket meg tudtuk teremteni, és első sorban Klivinyi Kinga jó teljesítményével mindig ott tudtuk lenni a fehérváriak nyomában. Sajnálom, és lélektanilag nagyon fontos lett volna, amikor négy gólról feljöttünk döntetlenre, és mi támadhattunk, de nem sikerült megszerezni a vezetést. Egy igazán kiélezett meccs volt, sajnos az utolsó lövés nem ment be, a végén kockáztatva kitámadtunk, és így lett kétgólos a különbség.“

A széleken ma is nagyon halvány teljesítményt láthattunk. Nem merül fel esetleg Kirsner Erika újbóli visszatérése?

„Én folyamatosan „rágom a fülét”, de nem adta be a derekát. Hetek óta visszatérően a széljátékunk sajnos gyenge, és ez megnehezíti a középső terület munkáját is. Ebben mindenképpen előre kell lépnünk valahogyan, mert ez nyilván feltűnik az ellenfeleinknek is...“

A Fehérvár múlt héten kikapott Debrecenben. Számítottál rá, hogy most ennyire harcolni fognak a pontokért?

„Pont emiatt igen. Ilyenkor a csalódott csapat mindig rá akar tenni még egy lapáttal, és bizonyítani akar, készültünk is erre. Kicsit a bajnoki ritmusból kiestünk most. Volt öt hét szünet a kupameccs után, majd játszottunk két hete a Győrrel. Már a győriek ellen is éreztem, hogy a meccs hangulatát, lélektanát nem vette át a csapat. Egy fiatal csapatom van, egyedül Lulu [Lucia Uhrakova] igazán tapasztalt játékos.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„A múlt hetihez hasonlóan nem játszhattunk még egyszer, ráadásul egy nagy adag dac is dolgozott a játékosokban. Be akarták bizonyítani, hogy másképp is tudunk játszani, de a szomorú az, hogy ezt a jó teljesítményt nem tudjuk hétről-hétre megismételni... Bízom benne, hogy előbb-utóbb kiegyensúlyozottabbak leszünk, és tudunk majd egy állandó jó nívót produkálni.“

Két játékos is csak a lelátóról figyelte a mai meccset. Mi az oka Trimmel Brigitta és Ana Maruscec hiányzásának?

„Briginek az utolsó előtti edzésen részlegesen szakadt a bokaszalagja, Ana pedig egy krónikus Achilles-probléma miatt nem tudta vállalni a játékot. Sajnos még nem tudjuk mikor lesznek újra harcra készek.“

A mai meccs után milyen pozitívumokat tartasz fontosnak kiemelni?

„Amíg a Vácnál egy nagyon jó teljesítmény volt, Klivinyi Kinga személyében, addig nálunk több is akadt, melyekkel átsegítettük egymást a nehézségeken. Jó csapategységet láttunk mind támadásban, mind védekezésben. Egységesek voltunk. A miértjét nem tudom megfejteni, de ezen dolgozunk, hogy megfejtsük miért vannak ekkora különbségek a meccsek között. Nem fogunk minden meccset megnyerni, de ma látszott, hogy tudnak egymásra támaszkodni játékosaim, és érdemes is egymásra támaszkodniuk!“

Elértünk ma az alapszakasz feléhez. Hogyan értékeled röviden az eddigi fordulókat?

„Igazi bravúreredményt nem tudtunk felmutatni eddig, ami kellett volna ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben, sőt a debreceni meccsel két pont még hiányzik is. A felmerülő problémák és hiányosságok kiküszöbölésére még több időt és energiát kell fordítanunk. Egy hét múlva a Halas ellen koncentrált játékot és magabiztos győzelmet várok el a csapatomtól.

Boldog új évet kívánunk minden fehérvári szurkolónak, minden szimpatizánsnak, akik kiálltak mellettünk!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP