„Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat“ 2012.01.29.


Az UKSE Szekszárd elleni, kudarcnak számító döntetlen után Mihály Attila a bátor és felszabadult támadásokat, valamint a hősies védekezést egyformán hiányolta csapata játékából. Az elhullajtott pontot mielőbb pótolnia kell az Alcoa FKC-nek, és ehhez most már minden alkalmat meg kell ragadnia – fogalmazott a vezetőedző!

„A Szekszárd nagyon éretten, taktikusan, hosszú támadásokat vezetve játszott, amit nehezen viseltünk türelemmel, így sokszor siettettük támadásaink befejezését, rossz megoldásokat választottunk. A végjátékban már nekünk volt sürgős a dolog, és azt kell mondjam, végül örülhettünk az egy pontnak.“

Mi hiányzott a győzelemhez?

„A legfőbb hiba, hogy rengeteg 100%-os ziccert hagytunk ki, ami ezen a szinten nem megengedhető. Ezúttal a támadásban éreztem nagyobb gondot, több olyan poszt volt, ahol nem tudtunk maradandót alkotni.“

Immáron négy meccs óta nyeretlen a csapat. Ez mennyire teszi görcsössé a játékosokat?

„Úgy érzem, a második félidőben már ez is benne volt a fejekben, tudat alatt ezzel is foglalkoztak. Ez azonban nem lehet kifogás, higgadtabb játékkal, és több felelősségvállalással az ellenfél kapuja előtt, meg kellett volna nyernünk a meccset.“

Láttál bármi pozitívumot a mai mérkőzésben?

„Nehéz erre mit mondani... Nem láttam. Aminek örültem volna, az egy felszabadult, jó játék, egymást kisegítő hősien védekezés és bátor, felelősségteljes támadójáték, ami csak sikerre vezethetett volna! De ezek mind hiányoztak, így természetesen nem igen lehet mérkőzést nyerni.“

Szerdán újabb meccs... Mit vársz a dunaújvárosi fellépéstől?

„Nincs más út, csak előre! Nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, minden lehetséges pontot meg kell ragadnunk, Dunaújvárosban sem lesz másképp. Tudjuk, hogy ez az idegenbeli mérkőzés a mainál is lényegesen nehezebb dió lesz, sokkal jobban kell harcolniuk a játékosoknak egymásért. Nincs két egyforma mérkőzés, minden pontra égetően nagy szükségünk van, ezzel a tudattal fogunk Újvárosba menni.“

fkc.hu
Fotó: Kaczur Károly


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP