A szezon során hatodszor… 2014.05.09.


Az idény utolsó előtti meccsén Vácon lép pályára a Fehérvár KC, azaz immár hatodszor méri össze tudását az Ipress-Center Vác csapatával. Az ősszel a váciak nyertek Fehérváron, majd februárban a kétmeccses EHF-párharcból az FKC jutott tovább. Az azóta eltelt időben idegenben (bajnoki alapszakasz) és hazai pályán (rájátszás) is győztek Siti Eszterék szombati ellenfelükkel szemben.

2014. május 10. (szombat), 18:00
NBI rájátszás, 5-8. helyért, 5. forduló
Ipress-Center Vác – Fehérvár KC
Vác, Bán Márton u. 3.
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Miskei Balázs


Közvetítések:

Szombat, 18:00: www.onlajnok.com (szöveges közvetítés)
Vasárnap, 16:40: Fehérvár TV (felvételről)


Siti Eszter, a Fehérvár KC irányítója:

„Nem szabad a Vác utóbbi időben elért eredményeivel foglalkoznunk, maximumon kell pörögnünk, hogy elérhessük a megmaradt célunkat, az ötödik helyet. Ehhez nem hullajthatunk több pontot, ennek szellemében fogunk Vácra is megérkezni.

A Vác elleni meccseken – az elsőt leszámítva – jól sikerült kielemeznünk a játékukat és felkészülni rájuk, így abszolút pozitív az idei mérlegünk ellenük, ezt meg is szeretnénk őrizni. Megvannak a meghatározó embereik, gyorsak lábbal, és jól cselezni tudó, közbelövésekkel operáló játékosaik, valamint gyors szélsőik vannak, kiemelendő még támadójátékukból Dakos Noémi, aki nagyon veszélyes beállós. Jól ismerjük tehát az erősségeiket, és erre is készültünk az edzéseken.

Nagyon fontos, hogy legyen tartásunk, amit hál'Istennek tavasszal többször bizonyítottunk. Ezt kell a hátralévő két meccsre is megtartanunk, és csapatként megszereznünk az ötödik pozíciót!“


Kazai Anita, a Fehérvár KC balszélsője:

„Nagyon sokszor játszott már egymás ellen a két csapat ebben az idényben, így igazán újat kitalálni aligha lehet, inkább fejlesztgetni, csiszolgatni kell a taktikán az előző meccsek tapasztalatai alapján. Pontos játékra és nagyon jó helyzetkihasználásra lesz szükségünk, mert mindenképp nyerni szeretnénk. Emellett a kőkemény védekezés lesz az alap, amit már tudtunk ellenük kamatoztatni az elmúlt meccseken. A jó védekezésből szerzett gólokkal könnyíthetjük meg a magunk dolgát.

Triffa Ági nagyon jó kapus, több évig játszottunk együtt Debrecenben, így jól ismerjük egymást. Pontosan tudja, mik az én kedvelt lövéseim, ez nehezebbé teszi ugyan kicsit a dolgom, de azon leszek, hogy túljárjak az eszén! :)“


fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP