„Eddig minden téren jól teljesítettünk“ 2015.08.12.


A pénteki két, majd a szombati egy mérkőzést és a Zilahból hazautazást követően vasárnap pihenőjük volt a Fehérvár KC játékosainak, akik hétfőtől tovább folytatták a felkészülésüket a roppant erős versenyt igérő bajnoki szezonra. Bakó Botond vezetőedzőt a sikeres partiumi túra tapasztalatairól kérdeztük.

„Ahhoz képest, hogy e torna előtt csak a Hypo ellen játszottunk, ráadásul Mayer Szabina, Tilinger Tamara és Kazai Anita nélkül, valamint két új kapussal, új irányítóval és ballövővel léptünk pályára, jó volt a játék. Mindenképp‘ elégedett vagyok mind az eredménnyel, mind a mutatott játékkal, de azt gondolom, ennél csak jobbak tudunk még lenni, kettő dolog miatt: jönnek majd vissza azok a játékosok, akik most hiányoztak, illetve nyilván egyre jobban beépülnek az új emberek a rendszerünkbe.“

Két romániai ellenfél mellett a magyar rivális Békéscsabával is megmérkőztetek. Milyen erősségűnek ítéled meg ezt a tornát?

„Az majd a bajnokság során dől el, hogy mennyire lesz riválisunk idén a Békéscsaba. Azzal is kiegyeznék, ha a riválisunk lenne abban a formában, hogy mi ott vagyunk a bajnokság elején, ők pedig közvetlenül mögöttünk. A lényeg, hogy mi azon a helyen legyünk, amit szeretnénk, és elvárunk magunktól. Ebben az időszakban nehéz pontosan megítélni, milyen erősségű egy torna, mert különböző edzettségi és terheltségi állapotban lévő csapatok játszanak, így nem mutatkozik meg annyira egyértelműen, hogy ki milyen erős csapat. A nevek alapján lehet következtetni, de én csak azzal foglalkozom, hogy a saját csapatomtól mit kaptunk és mit láttunk vissza abból, amit gyakoroltunk. Nyugodt szívvel mondhatom, eddig minden téren jól teljesítettünk, és egy egységes, pozitív csapat benyomását keltjük. Bízom benne, hogy még sokat tudunk javulni a bajnokság kezdetéig.“

Ezen a hétvégén újabb felmérő következik: a Kohász-kupa!

„A dunaújvárosi torna egy lépcsőfokkal ismét erősebb lesz, hétről-hétre erősebb ellenfelekkel találkozunk, így terveztük meg a felkészülési időszak edzőmérkőzéseit, tornáit. A zilahi közepes erősségűnek nevezhető volt, az újvárosi ennél sokkal komolyabb versenyt ígér. A célunk a következő hétvégére is egyértelmű: a játékelemekben, a páros-hármas kapcsolatokban fejlődést mutassunk, sebességben és összhangban tovább javuljunk. Az eredményesség továbbra sem élvez prioritást, helyette az elvárt fejlődési szinteket lépjük meg hétről-hétre!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP