BL-győztest igazoltunk 2016.01.26.


A 25 éves, macedón, balkezes átlövő, Elena Gjorgjievska hétfőn átesett az orvosi vizsgálaton, aláírta szerződését, majd edzett új társaival a Verseci úti csarnokban. A fiatal játékos évek óta szereplője a legrangosabb európai klubsorozatnak, a Bajnokok Ligájának. 

A játékost a fehérvári vezetőedző, Bakó Botond szúrta ki, még Nagybányán. Szakvezetőnk meggyőződése, a fiatal, a nemzetközi mezőnyben mégis rutinosnak számító átlövő komoly hasznára lesz csapatának a honi bajnokságban. A macedón válogatott átlövő a tartozások, valamint a több játéklehetőség miatt decemberben távozott Nagybányáról, előbb Vácra, majd Fehérvárra igazolt. Szombaton megnézte új csapatának MTK elleni bajnokiját, vasárnap pihent, hétfőn mozgalmas napja volt.

„Örültem a szombati a sikernek, nem volt túl látványos mérkőzés, de a legfontosabbat, a győzelmet megszerezték a lányok. Jó csapatba kerültem, természetesen akad még javítani való, de meggyőződésem, ott leszünk a szezon végén az élmezőnyben“ – mondta Elena Gjorgjievska. 

Pár hete Vácra igazoltál, de egy bajnoki után azonnal távoztál. Miért?

„Egyrészt az általam nagyra tartott szlovén edző, Uros Bregar hívása miatt szerződtem Vácra, ám az érkezésem után nem sokkal elvált az útja a klubtól, ezek után nem éreztem, hogy maradni szeretnék a Duna-parti városban. Összesen tíz napot töltöttem Vácon, egy bajnokin léptem pályára, majd jeleztem a klub vezetőinek, hogy távozni szeretnék. Három napja vagyok Fehérváron, a klubnál mindenki kedves, barátságos velem. A szombati, debreceni mérkőzésen szeretnék bemutatkozni a csapatban. A szerződésem a szezon végéig szól, de remélem, úgy sikerül ez a pár hónap, hogy a nyáron hosszabbítunk.“

A Baia Mare együttesével a BL-ben szerepelhettél, ami komoly rangot jelent. Miért bontottál szerződést egy hónappal ezelőtt?

„Nem éreztem jól magam Nagybányán. 2014 nyarán szerződtem oda, az első évben minden rendben volt, ám tavaly tavasszal a Dinamo Volgograd ellen kiestünk a BL-negyeddöntőjében, nem jutottunk a Final Four-ba, amit nem vettek jó néven a klub vezetői. A bajnoki döntőt is elveszítettük a Bukaresttel szemben. Az ősszel már keveset játszottam, valamint komoly összeggel tartoznak nekem, ezért döntöttem a váltás mellett. Amúgy nem csak a Nagybánya színeiben vívtam BL-meccseket, 2011 óta állandó szereplője voltam a legnívósabb sorozatnak. A Kometal Skopje, a Metalurg Skopje és a Buducnost Podgorica csapataival megismertem a nemzetközi meccsek légkörét. Utóbbi gárdába 2011-ben igazoltam, egy évvel később BL-t nyertünk a Győri ETO ellen. Rá egy évre nem jutottunk be a Final Four-ba. Aztán 2014-ben igen, nagy csatában kikaptunk az ETO-től a budapesti fináléban. A Buducnost tavaly megnyerte a trófeát, szintén Budapesten, de én annak sikernek már nem voltam részese, ugyanis előző nyáron Nagybányára igazoltam.“

A székesfehérvári csapatból ismersz valakit?

„Persze, Herr Orsival több derbit vívtunk a nemzetközi porondon és a szerb Biljana Bandeliert is ismertem. A Győr és a Fradi játékosai sem ismeretlenek számomra, szintén a Bajnokok Ligája miatt. A macedón élvonalban 13 évesen mutatkoztam be, a Kometalban együtt játszottam az évek Győrben kulcsfigurának számító, brazil Eduarda Amorimmal, a hazám felnőtt válogatottjában pedig 14 évesen szerepeltem először. Én voltam a világbajnokságok történetének legfiatalabb játékosa, 14 és fél évesen szóhoz jutottam a 2005-ös, oroszországi vb-n. Aztán ott voltam a következő Európa- és világbajnokságokon is. Sajnos, az utóbbi években nem sikerült kvalifikálnunk magunkat a nagy tornákra a macedón válogatottal.“

Horog László
Fotó: Horog László


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP