Együtt játszott az edzővel 2016.09.07.


Szombaton délután, a győriek ellen, 38-26-ra elveszített előkészületi találkozón mutatkozott be az Alba Fehérvár KC együttesében a brazil beállós, Daniela Piedade. Utolsóként ő csatlakozott a csapathoz, ugyanis előzőleg hazája csapatával részt vett a riói olimpián.

A győriek ellen, vereséggel mutatkoztál be új csapatodban. Gondolom, erre számítottál, ugyanis jól ismered a magyar viszonyokat?

„Persze, a világ egyik, talán a legjobb klubcsapatával találkoztunk. Az első félidő kiegyenlítettebb volt, aztán fölénybe kerültek a győriek. Ők a BL-re készülnek, a tavalyi döntős vereség után érthetően nyerni akarnak, mi az EHF-kupában szeretnénk jól szerepelni.“

A Vistal Gdyniával kezd a csapat, hazai pályán, szombaton, 18 órakor. Van információd a lengyel riválisról?

„Igen. Két brazil játékosuk van, egyikükkel, az átlövővel tavaly együtt nyertünk Pánamerikai Játékokat Kubában. Azonban ő nem került be az idei, riói keretbe. A másikról nincs információm. Amiben biztos vagyok: erős csapattal találkozunk, de természetesen szeretnénk továbbjutni.“

Játszottál BL-döntőt, kétszer pedig elődöntőt. Kupagyőzelmed azonban nincs.

„A bécsi Hypóval egyszer szerepeltem fináléban, 2008-ban idegenben nyertünk egy góllal az orosz Zvezda Zvenyigorod ellen, otthon sajnos kettővel kikaptunk, elbuktuk a trófeát. Egy évvel később az elődöntőt veszítettük el a Győrrel szemben. Később a Krim Ljubjanával is vívtam elődöntőt, akkor a norvég Larvik bizonyult jobbnak. Bár kikaptunk, ez a párharc örökké emlékezetes marad számomra. Ugyanis öt hónap elteltével játszhattam újra. Előzőleg, a Podravka Koprivnica elleni felkészülési mérkőzésen, a melegítésnél agyvérzést kaptam. Az újságok azt írták, kómába estem, de ez nem következett be, végig tudatomnál voltam. Az viszont igaz, hogy a jobb oldalam lebénult, nem tudtam mozgatni a végtagjaimat, és nem tudtam beszélni sem. Tíz napot töltöttem kórházban, a szlovén orvosok szívproblémát állapítottak meg, műteni akartak. Hazatértem Brazíliába, ahol a válogatott orvosi stábja is megvizsgált, majd folyamatosan konzultált a szlovén szakemberekkel. Végül elmaradt a műtéti beavatkozás. A felépülésem jól haladt, a kontrollok során mindent rendben találtak, közel fél év múlva visszatértem, majd világbajnok lettem. Azóta sem derült ki pontosan, mi okozta a gondot, a lényeg, hogy tökéletesen egészséges vagyok és sportolhatok.“

Összesen tizenkét évig szerepeltél a BL-ben, de nyerni nem tudtál. Világbajnoki arannyal viszont rendelkezel.

„Amire nagyon büszke is vagyok, 2013-ban, a szerbiai vb-n bizonyultunk a legjobbnak, a döntőben a házigazdákat vertük, remek játékkal. A magyarokkal vívtunk hatalmas csatát a negyeddöntőben, kétszeri hosszabbítás után két góllal győztünk. Aztán meg sem álltunk az aranyéremig. Úgy gondolom, a magyarok elleni derbi volt az aranycsata, a két legjobb csapat találkozott a nyolc között.“

Az olimpián is aranyat várt tőletek a hazai közvélemény. Nem jött össze.

„A honi sajtó ezt erőltette, hogy mi vagyunk a favoritok, mi is elhittük. Minden meccsen pályán voltam, általában 30 percet. Jól kezdtünk, 31-28-ra megvertük a mindig bombaerős, aranyesélyes norvégokat, aztán a románokat, majd a spanyoloktól kikaptunk, de így is elsőként léptünk tovább, mivel a folytatásban legyőztük Angolát és Montenegrót, viszont az egyenes kiesési szakaszban, a negyeddöntőben a hollandok ellen kilenc góllal vesztettünk. Az első félidőben fej-fej mellett haladunk, eggyel vezetett az ellenfél, aztán átszaladtak rajtunk. Csalódott voltam, ugyanis ez volt az utolsó esélyem, hogy aranyat vagy minimum érmet nyerjek az olimpián. Ráadásul hazai közönség előtt. Végül az ötödik helyen zártunk, ahogy a társaim, én is nagyon elvoltam keseredve, sírtam a negyeddöntő lefújása után. Telt ház és remek hangulat volt a meccseinken, a futballtorna után a kézilabdameccsek vonzották a legtöbb nézőt az olimpián. Ezt követően lemondtam a válogatottságot, csak a Fehérvárra koncentrálok. Egy évre írtam alá.“

A csalódottságod ellenére, a záróünnepségen azért nyilván részt vettél a Maracanában.

„Nem, a kiesés után hazautaztam Sao Paulo-ba a családtagjaimmal és a spanyol barátommal. A nyitóünnepségen azért nem vonultam fel, mert másnap 9-kor már meccset játszottunk, a zárón pedig az elkeseredettségem miatt. A nyitóceremóniát a szobámban néztem az olimpiai faluban, a zárót pedig egy szusibárban a párommal. Egy éve vagyunk együtt, Madridban ismerkedtünk meg. Többször járt Magyarországon, tavaly Siófokon is meglátogatott. A balatoni együttessel 2014 nyarán kettő plusz egy éves szerződést kötöttem, azonban a harmadik évet nem léptettük életbe. Változtak Magyarországon a külföldiek szerepeltetésére vonatkozó szabályok, a Siófok elképesztően sok légióst alkalmazott, a többségtől megvált. Hívott a Fehérvár, igent mondtam.“

Az első benyomásaid kedvezőek?

„Igen, jó csapathoz kerültem. A város is nagyon szép. Siófok nyáron mozgalmas, télen kihalt, itt viszont folyamatosan van élet. Ráadásul szerintem ez a világ legjobb bajnoksága, nagyon sok, hasonló képességű csapattal. Úgy gondolom, ott leszünk a harmadik helyért vívott csatákban az Érddel és a Váccal. A Győr és a Fradi biztosan kiemelkedik, főleg előbbiek, de a bronzérmet szerintem megszerezhetjük. A csarnokot már ismerem, nem csak a Siófokkal játszottam itt többször, a Hypóval is vívtunk edzőmeccseket. Az edzőt, Deli Ritát jól ismerem, 2002-ben, együtt kézilabdáztunk Bécsben.“

Horog László
Fotó: globoesporte.globo.com


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP