Gyógyulás „SUGÁRhajtással” 2006.09.03.


Ez év júniusában váratlan és szomorú eset történt a Cornexi-Alcoa-HSB Holding háza táján: Sugár Tímea, a fehérváriak kapusa a válogatott brazíliai turnéján súlyos térdszalag-szakadást szenvedett. A sérülés egyúttal azt is jelentette, hogy el kellett halasztani Susu baltérdének a korábban tervezett kitisztítását. A műtétre múlt csütörtökön került sor.

A válogatottbeli sérülést követően nyilvánvalóvá vált, hogy a Cornexi nem számíthat Susura a 2006/2007-es bajnokság idei meccsein. A fehérváriak kiválósága azonban csüggedés helyett a tettek mezejére lépett, és már a sérülését követő napoktól kezdve példátlan optimizmussal hangoztatta, még idén visszatér. Susu szempillantás alatt lábra állva kezdte meg segítő munkáját a csapat kapusedzőjeként, miközben fokozatosan szoktatta lábát a sportos mindennapokhoz.

Külön öröm számomra, hogy a terveknek megfelelően haladunk a rehabilitációmmal, hiszen a térdem egyre jobban van. Már nyolcvan százalékosan hajlik, és fokozatosan terheljük.” – nyilatkozta a hálóőr a júliusi pápai edzőtáborozás alkalmával.

Ebben az időszakban tervezték Susu bal térdének kitisztíttatását is, amely azonban a váratlan sérülés miatt egészen mostanáig tolódott. Augusztus utolsó napjának reggelén Dr. Tállay András végre megműthette Tímea bal térdét a Sportkórházban.

Susut arról kérdeztünk, hogyan érzi magát a műtétet követően, és ennek tekintetében hogyan tervezi a visszatérését.

Teljes állapotfelmérést követően megvizsgálták és kitisztították a térdemet. Porcképzőt és különféle kezeléseket kaptam, hogy mielőbb rendbejöjjek. Mivel nem szabad terhelnem, így legalább két hét mankózás vár rám. Annak nem örülök, hogy emiatt a jobb térdemmel is le kell állni, hiszen sokkal jobban haladunk a rehabilitációval, mint azt bárki is hitte volna az elején. Már futottam is vele. Amennyire tudom erősítem és tornásztatom otthon. Mivel (Szabó) Edinával számoltunk ezzel a műtéttel, így továbbra is tartom, hogy az eredeti terveimnek megfelelően januárban visszatérek – nem csak egyszerűen védeni, hanem akkor már száz százalékosan védeni, a régi formámban.

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP