Tápai Andi Óbudán 2007.02.19.


Tápai Andrea kölcsönjátékosként a Goldberger SE csapatát erősíti a szezon hátralevő részében. Az óbudaiak jelenleg három pont előnnyel vezetik az NBI/B Nyugati csoportját, és céljuk az élvonalba kerülés. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding tizenkilenc éves játékosa a két klub megállapodása értelmében délelőttönként továbbra is együtt edz a fehérváriakkal.

„Az NBI/B felnőtt bajnokságának listavezetője, az Óbudai Goldberger SE megkeresett, hogy a hátralévő félévben erősítésre lenne szükségük ballövő poszton. Többször láttak játszani, és azt mondták, várhatóan biztos helyem lesz a kezdőcsapatban. Ráadásul ez a poszt közelebb is áll hozzám. Ez a fejlődésem szempontjából is nagy lehetőség, hiszen sokkal többet tudok majd bizonyítani egy felnőtt, a Cornexi ifjúsági és második csapatánál is erősebb együttesben. Többek között ezért is örültem annyira a megkeresésnek.

Mindennapi ingázás vár rám Budapest és Székesfehérvár között, de szerencsére biztosítanak nekem autót, így a közlekedésem megoldott. Keddtől kezdem meg a munkát a Goldbergernél. Délelőttönként továbbra is együtt edzek a Cornexi felnőtt keretével, aztán jövők Budapestre, a délutáni edzésekre. A Cornexi felnőtt csapatában innentől nem léphetek pályára, mivel a szövetség egy évben csak egyszer ad ki kettős játékengedélyt. Várhatóan már a hétvégi, Tököl elleni bajnoki meccsen bemutatkozom az új csapatomban.” – nyilatkozta Tápai Andrea.

Presstige Média
Fotó: V-Man (http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP