Négy között a Cornexi! 2007.03.24.


Bekövetkezett, amit novemberben már remélni is alig mertek a Cornexi-Alcoa-HSB Holding szurkolói: a csapat megszerezte a bajnokság alapszakaszának negyedik helyét! Az utolsóelőtti fordulóban a fehérváriak ötgólos győzelmet arattak Vácon, így a jövő szombati, Debrecen elleni hazai mérkőzés eredményétől függetlenül a felsőházi rájátszás résztvevőjévé vált a Cori.

Az őszi szezon zárását követően úgy tűnt, hogy a Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabdacsapata számára már elúszott a legjobb négy közé jutást jelentő hajó. Azonban a tavaszi sikerszéria újra meghozta az esélyeket. Vura József lányai újult erővel vágtak neki a „nagy csapatok” elleni csatározásoknak, és sorra zsebelték be a „nem kalkulált” pontokat, visszahozva ezzel a matematikai esélyüket, és felkavarva a bajnokság stabilnak tűnő tabelláját.

A Cornexinek a Vác elleni bajnokin egy pont megszerzése is elég lett volna, hogy kiharcolja a felsőházba jutást, ám magabiztos játékkal és folyamatos vezetéssel sorozatban a hatodik bajnoki győzelmét aratta a csapat. A fehérváriak a legjobb négy biztos szereplőjeként térhetnek haza, ahol az utolsó alapszakaszbeli – immár tétnélküli – mérkőzésükön a Debrecent fogadják jövő szombaton 18 órakor.

NBI, 21. forduló:
Váci NKSE – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 24-29 (11-14)
Vác, 350 néző
Vezette: Kisfalvi, Péli 

Vác: Gridnyeva, Juhász és Nábelek (kapusok), Veszeli 11 (1), Trufán 4, Orbán 3 (1), Belső 2, Farkas 2, Schmidt 1 (1), Rábai 1, Brecska, Őri C. Lázár. Vezetőedző: Kenyeres József

Cornexi: Djeric és Fekete (kapusok), Balogh B. 8 (3), Szrnka 7 (1), Tápai Sz. 5, Trishchuk 3, Vijunaite 2, Kenyeres 1, Kordyuk 1, Pádár 1, Válova 1, Lima, Őri E., Vaszari. Vezetőedző: Vura József

Hétméteresek: 5/3; 5/4 (Balogh Bea hagyta ki)
Kiállítások: 2 perc, illetve 8 perc

Az eredmény alakulása: 5. perc: 1-3, 10. perc: 3-5, 15. perc: 5-7, 20. perc: 8-9, 25. perc: 9-11; 35. perc: 14-17, 40. perc: 17-20, 45. perc: 21-22, 50. perc: 22-25, 55. perc: 24-27.


Vura József, a Cornexi vezetőedzője:

„Érződött a csapaton a feszültség, nem voltunk csúcsformában, pedig az edzéseken úgy tűnt, hogy nagyon jó játékkal fogunk tudni előrukkolni. Ennek ellenére azt mondhatjuk, inkább a küzdelem, a győzni akarás hozta meg a mérkőzés gyümölcsét. Végig harcoltunk, ami eddig is jellemző volt a lányokra. Fontos, hogy magabiztosan hoztuk a két pontot, és ezzel a győzelemmel a lányok feltették az eddig nyújtott teljesítményükre a koronát. Tényleg csak álmodtunk róla, hogy oda kerülhetünk a négybe, de a játékosok egy fantasztikus sorozattal, bravúrokkal kivívták ezt. Csak gratulálni tudok a csapatnak, mert ez egy megérdemelt siker. Nagyon köszönjük továbbá azoknak a szurkolóknak a támogatását, akik ehhez az eredményhez csapatunkat a bíztatásukkal és folyamatos jelenlétükkel hozzásegítették.”

Balogh Beatrix, a Cornexi csapatkapitánya:

„A cél a győzelem volt. Nem volt fontos, hogy öttel vagy tízzel nyerünk. Normál esetben akár nagyobb különbség is lehetett volna. A lényeg, hogy a két pont megvan, bent vagyunk a négyben, és nem az utolsó, Debrecen elleni találkozónak kell döntenie. Valószínűleg pont emiatt is kezdtünk kicsit idegesebben, helyeztek maradtak ki, és a hazai pálya is a Vácnak kedvezett. Ennek ellenére az utolsó percig mentünk előre, és sikerült megint csapatként együttműködni, aminek meglett az eredménye. Az ősz befejeztével úgy gondoltuk, a hajó már elúszott. A Vura Józsival megkezdett munka azonban meghozta az eredményt, hogy idáig eljutottunk. Most elmegyünk a csapattal, és az elmaradt szülinapokkal együtt a négybe kerülést is megünnepeljük.”

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP