„Nem most kell csúcsformában lennünk” 2007.08.19.


A négycsapatos, Pannon Kupa elnevezésű tornán Balogh Bea képviselte a Cornexi-Alcoát a magyar válogatottban. A fehérváriak csapatkapitánya a csütörtöki, Románia elleni mérkőzésen hat gólt szerzett, és a mezőny egyik legjobbja volt. BB-t a meccs másnapján kértük egy rövid értékelésre.

„Szerencsére jól sikerült a románok elleni meccsem. A Pannon-torna, illetve az elmúlt hét a válogatottal annak a jegyében telik, hogy teljes erővel és koncentrációval a franciaországi VB-re készülünk. A munkát ennek okán eléggé meghajtottuk, szerdáig például hét edzésünk volt, ami egyáltalán nem mondható kevésnek. A román válogatottat mindenképp nagyon szerettük volna megverni, de a mérkőzés sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, a végén viszont az egy pontnak azért örülhettünk. A csapat azért még érezhetően nem a legjobb teljesítményt nyújtja, de nem is most kell csúcsformában lennünk, hiszen a bajnokság is most fog csak kezdődni, és van idő még bőven, hogy összeszedjük magunkat. A feltételek adottak ahhoz, hogy ütőképesek legyünk, nincs probléma csapaton belül sem, jól működik minden, és jó úton haladunk, hogy elérjük a célunkat.” – nyilatkozta BB.

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. augusztus
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP